Bevezetés

„Semmiből sem lehet az embert úgy megismerni, mint abból, hogy mi fölött csodálkozik!” mondja Ravasz László. Az Isten által alkotott természet felett uralkodni vágyó ember, nem egyszer értetlenül áll meg és csodálkozik azon, hogy Istennek teremtett világa, milyen dicsőséges. A csodálat és a csodálkozás kiváltja az emberiségből azt a reakciót, hogy a számára érthetetlen dolgokra, elméleteket dolgozzon ki, hogy azáltal érthetővé váljanak.

Istennek teremtett ege csodálatos, és amikor több égről beszél a Szentíró, akkor nem értjük meg azt, hogy ez hogyan lehetséges. Hallottam egyszer egy Igehirdetést, melyben arról volt szó, hogy nemcsak egy ég van, hanem három, esetleg több is lehetséges. Mindegyik égnek megvolt a maga rendeltetése és szerepe a teremtett világban. Feltevődött bennem az a kérdés, hogy akkor Isten a teremtéskor hány eget alkotott? – és ha az eget megalkotta, akkor a menny, milyen szerepet tölt be?

Több véleményt hallottam már erről a kérdésről, mely szerint csak jelképesen kell tekinteni az „egekre”, vagy csak a Szentíró alkalmazta kettős számban. Ezektől a véleményektől eltekintve a bibliai versek arról tanúskodnak, hogy lehet több ég is és nemcsak egy. E mellett azonban a „menny” mint Istennek „tónusa” is létezik.

Dolgozatomban az ég és a menny viszonyát szeretném elemezni az Ószövetség alapján. Mivel az éghez és a mennyhez még társulnak különböző eszközök és lények, ezért a címben megfogalmazott témát két részre osztottam. Az első részben: „Az ég mint Isten eszközével” fogok foglalkozni. Ebben a részben választ próbálok adni az eszközökkel felmerülő kérdésekre. A második részben: „Az ég, mint Isten lakhelyével” foglalkozok, bizonyítva azt, hogy Istennek trónusa a menny, ahol Isten lakozik és ez a legmagasabb isteni szféra, amit az ószövetségi és a jelenkori ember el tud fogadni.

1. Az ég, mint Isten eszköze az Ószövetségben

1.1. Uranosz és Sámajim szómagyarázata

 

A Bibliában, mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben a menny és az ég fogalma többször is előfordul, de mindkét helyen, a Szentírók különbséget tesznek az értelmezésükkor.

Az Ószövetségben a menny és az ég fogalmára a hébernek két kifejezése van: sámajim és a ráqija^c . A két kifejezés egymástól eltér: a sámajim mennyet, vagy eget jelent, attól függően, hogy a Szentíró milyen szövegkörnyezetben használja Istennek kijelentését. A ráqija^c, pedig kifeszített erősséget, égboltot jelent. Ez a kifejezés mindig eget jelent, ezzel szemben a sámajim, hol a látható égre, hol a láthatatlan mennyre vonatkozik.[1]

A teremtéstörténetben külön eseményként van szó a menny és az égbolt teremtéséről, mely utóbbit Isten kifeszített hatalmas karjaival, s ráhelyezte az égitesteket, a napot, a holdat és a csillagokat, melyek szemmel láthatóak (1Móz15,5a). A szidim-völgyi csata után Isten azt mondta Ábrahámnak, hogy tekintsen fel az égre, mert annyi utóda lesz, amennyi csillag van az égen, azaz megszámlálhatatlan: „Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod” (1Móz15,5a). Sok esetben a menny és az ég fogalma összeolvad, különösen is jól látható ez a 1Móz 1,8 alapján, ahol Isten a boltozatot égnek nevezte el.

Az Újszövetségben az uranosz kifejezéssel találkozhatunk. Ahogy a héberben is, a görögben is az uranosznak két értelmezése lehetséges. Először jelenthet egyszerű eget, másodszor pedig mennyet, mint Isten és Jézus Krisztus, illetve a hívők lakóhelyét.

A magyar nyelvünk ezt a két valóságot meg tudja egymástól különböztetni: az ég a különböző szférákat jelenti, a menny pedig Isten láthatatlan világát. A két szó pontos megkülönböztetése, elhatárolása igen nehéz. A menny világáról szóló igék elemzése elsősorban azért nehéz, mert sem a héber, sem a görög nyelvben nincs külön szó a „menny” és az „ég” fogalmára. A nehézséget azonban az is fokozza, hogy az indoeurópai nyelvekben is csak kevésnek van külön szava a két fogalom számára, de azok se használni következetesen a fordításokkor. Az indoeurópai nyelvek közöl az angolnak és a románnak van erre a két fogalomra, két külön szava.

Az angol Biblia ott használja a „sky” szót az ég megnevezésére, ahol a fizikai eget akarja jelölni, s így a „heaven” Istennek lakhelyét mutatja.[2] A román nyelvben a menny fogalmára  „rai” szó a legmegfelelőbb kifejezés.

A magyar nyelv is megkülönbözteti ezt a két valóságot, meg kell vizsgáljuk, hogy az ég és a menny elkülönítve egymástól mit jelent, ugyanakkor, mit jelent a két szövetségekben külön-külön.

1.1.1. Az ég az Ószövetségben

Az ókori világképben az eget háromszintűnek tekintették, és mint hatalmas szilárd boltozatként feszül a föld és a tenger fölött. Ennek a szilárd boltozatnak a tartóoszlopai a hegyek, a boltívek pedig a föld szélein nyugosznak. Ezen a kifeszített szilárd boltozaton helyezkednek el az égitestek. A ráqija^c – ami erősséget jelent – fölött kamrákban kap helyet az eső, hó, jég és a szelek( Jób28, 2 és Jer10,13). A mai értelemben légkörnek nevezzük azt a teret, amely az égbolt és a föld között terül el. Az Ószövetség nem jelöli külön névvel ezt a teret, hanem erre is a sámajim szót használja: itt járnak a szelek, gyülekeznek a felhők (Dán 7, 13), cikáznak Isten nyilai, szállnak a madarak.[3] Az ég is Istennek teremtménye, alkotása és az egek is hirdetik az Ő dicsősségét: „Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat” (Zsolt19,2).

Az ég, átvitt értelemben Istent is jelentheti. Amikor a babiloni fogság után, a zsidóság Isten nevét tiszteletben és szentségben tartja, akkor így szólították meg Istent: „Az ég uralkodik” (Dán 4,23b).

1.1.2. A menny az Ószövetségben

A menny több helyen úgy szerepel, mint Istennek és az Ő seregeinek a lakóhelye: „Az egek az Úrnak egei”. Ennek alapján az Úr a mennyben lakozó, onnan szól népéhez.

Isten lakhelyeként a menny kultikus értelemben tisztának számít, bár Elifáz ezt is kétségbe vonja. Az ember számára a menny, elérhetetlen magasságokban van, de Isten, akit akar, odaviheti, ugyanakkor meg is semmisítheti azoknak a tervét, akik önerőből, akarnak az égbe, a mennybe jutni. Mi sem bizonyítja jobban ezt, a puszta dicsvágyból történő felfelé jutás, mint a Bábel tornyának a története. A régi emberek az istenek lakóhelyeiül egyes „égig érő” szent hegyeket tartottak s a hegyekből a sík vidékre vándorló sumérok, amolyan Olympos-pótléknak szánták óriási teraszos templomaikat. Ezek közül pedig legnagyobb Bábel városában állt. A Bábel név azt jelenti, hogy „az isten(ek) kapuja”. Az eget – a mennyet –  a földdel összekötő hely, az istenekhez vezető út és kapu volt hát ez a lépcsőzetes templom, a Bábel tornya.[4]

Olyan elképzelés is született, mely szerint az ég és a menny Istennek kincsesháza: „Megnyítja néked az Úr az ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben…” (5Móz 28,12). Innen ered az a kifejezés, hogy a mennyei kenyér. (Hogy miként fordul elő az ég és a menny az Újszövetségben, azt a 2.9 alfejezetben tárgyalom.)

1.2. Az ég királynője

Ég királynője (möleket hasámaim). Az Izrael körül kialakult különböző mitológiákban mindenütt személynévvel nevezték meg azt az istennőt, akit a Bibliában csupán jelzőnéven említ, így: ég királynője.

Évszázadokon át, tartott a pogány kultusz gyakorlása: elsősorban asszonyok, leányok, de férfiak is részt vettek az ég királynője tiszteletére különféle hold alakú tésztafélék elkészítésében, füstölő áldozatok és italáldozatok bemutatásában. Hasonlóképpen részt vettek a pogány kultusszal együtt járó paráználkodásokban, prostituáltak és egyébként tisztességes asszonyok, leányok, de még férfiprostituáltak is. Az ég királynőjének a tisztelete tehát paráznaságot, házasságtörést, fajtalankodást jelentett.

Túl az érzéki élvezetek vonzásán az a hiedelem is hozzájárult az ég királynője tiszteletéhez, hogy, cserébe a neki felkínált ajándékokért, teljesíti a hozzá intézett kéréseket, meggazdagítja a családi életüket, e tekintetben jóra fordítja a sorsukat, jó dolguk lesz, semmi rosszat nem látnak; ha viszont felhagynak a tiszteletével, akkor az ég királynője fegyvert és éhséget bocsát rájuk, úgyhogy mindenben szükséget.[5]

Különböző hitvilágokban az ég királynője más név alatt szerepel. Istár a termékenység, az anyaság, valamint a szerelem istennője. Kultusza elterjedt az egész Mezopotámiában. Templomában nemcsak a szokásos áldozatokat mutatták be, hanem papnői és hívei testükkel is szolgálták. Ez az úgynevezett templomi prostitúció. Istár kultusza ellen a próféták is nagymértékben küzdöttek a Izraelben. [6]

A hellén világban is megtalálható az ég királynőjének a tisztelete Héra és Aphrodité személyében. Héra, Zeusz felesége, aki engedelmességgel tartozik ugyan Zeusznak, de többször  lázadozik férje hatalma ellen. Ő volt a házasság és a család védelmezője.[7] Aphrodité a tenger szülötte, a mítosz szerint Ciprus mellett a tenger habjaiból emelkedett ki. Mindenkit és mindent legyőző ereje a tengernek is parancsol. Korinthoszi kultuszában megtaláljuk a templomi prostitúciót is, mely bizonyára mezopotámiai eredetre utal.[8]

A próféták, különösen Jeremiás igyekezett rádöbbenteni Izrael népét arra, hogy az Úr ellen elkövetett hűtlenségük, törvényszegésük, milyen következményeket hozhatnak maguk után. Jeremiás, mint egykor Jeruzsálemben (Jer 7), most is a sok embert összehozó ünnepet használja fel arra, hogy Jahve üzenetét közölje honfitársaival. A 44. részben azonban a vita az idegen istenek kultuszáról folyik. Az ünnepre egybegyűlteket nem indítja bűnbánatra a prófétai feddés, ellenkezőleg, nyíltan szembeszegülnek az igével. Jeremiáshoz így szóltak: „Hanem csak azt cselekesszük, a mit mi a mi szánkkal fogadtunk, hogy füstölő áldozatot viszünk az ég királynéjának, és néki italáldozattal áldozunk…De a mióta nem áldozunk többé az ég királynéjának füstöléssel, és nem viszünk néki italáldozatot: mindenben szűkölködünk, és fegyver és éhség miatt emésztetünk” (Jer 44,17-18). Ez nem azt jelenti, hogy teljesen szakítani akarnának a Jahve tiszteletével, hanem Jahve mellett azonban még más isteneket is kultikus tiszteletben kívánnak részesíteni, hogy így azok jóindulatát és oltalmát is elnyerjék. Jeremiás intő szavát meg nem hallgató nép elnyerte büntetését. Az Egyiptomba bevándorolt júdaiak nem fogadták el Jeremiás történetértelmezését (Jer 44,20-23) és nem szakítottak az ég királynője kultuszával, ezért Isten kemény ítéletét kellett meghallaniuk: Egyiptom földén egyetlen júdabeli férfiú szája sem fogja az én nevemet kiejteni, mondván, „él az Úr Isten”.

1.3. Az égitestek a régi pogány világban

A perzsa időben az ég, vagy az egek Istenének nevezték Jahvét. Az egek ege(i) kifejezés gyakran fordul elő a Bibliában, mely a legfelső eget is jelenti. Azt az égboltozat fölötti teret jelöli, ahol Isten lakása van (Zsolt 115,16).

A nyelvtani szerkezetéből, az irodalom kettő, sőt az 1Kir8,27 szerint, az ég és az egeknek ege alapján három ég létére következtetnek, és a harmadik, a legfelső eget tekintette Isten lakhelyének. „Némely apokrif irat hét égről tud; ez az elgondolás a Kr.u.2.század második felétől általánossá vált a rabbinista irodalomban. Hénoch [szláv] tíz, Báruk [görög] öt eget említ.”[9]

A régi keleti ember, az égitesteknek sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonított, mint a mai ember. A mai ember megelégszik azzal, hogy látja az égitesteket, de a régi keleti embernek, a Nap, a Hold, a bolygók és a csillagok egy titokzatos, a mienktől teljesen különböző világot idéztek fel számára: az égi világot. Ezt az égi világot, ők úgy képzelték el, hogy egymás fölött félkörök helyezkednek el, és ezeken a félkörökön rótták a pályájukat az égitestek. (geocentrikus elmélet)

A Nap, a Hold, a Vénusz bolygó, megannyi isten vagy istennő volt nekik, s a csillagképek rejtélyes alakzatokat rajzoltak az égre, amelyeknek mitikus neveket adtak. Az égitestek megfigyelését az Egyiptomiak és a Mezopotámiaiak végezték nagy előszeretettel. Ez a tudomány azonban szorosan egybefűződött jós, mágikus és bálványimádó gyakorlatokkal. Így az antik ember alá volt vetve ezeknek a kétes hatalmaknak és eltakarták előle az igazi Isten arcát.

Azok az égitestek, amelyek a jól meghatározott körpályákon keringenek, azt is sugallták, hogy a világot az örök visszatérés törvénye kormányozza, és az égitestek onnan felülről a földi dolgoknak bizonyos ritmusokat diktálnak. Ezek a fénylő égitestek, tehát az ő szemükben az emberiségen uralkodnak.[10]

1.4. Az ég és a föld közötti viszony

Az Ószövetségi ember számára éppúgy, mint nekünk, az ég a mindenség egy része, különbözik a földtől, de nem lehet egymástól a két valóságot elválasztani, mert kapcsolatban vannak. A különbség abban nyilvánul meg, hogy az égi szférában Istennek mennyei udvartartás, míg a földi szférában Istennek teremtményei vannak jelen. Az Ószövetség világképe szerint, az ég, átöleli a földet, és vele együtt alkotja a mindenséget.

Istennek ülőszéke a magasságban van, ahonnan irányít az Atya mindeneket és a föld lábainak zsámolya. Ő irányítja a teremtett világ sorsát. Akarata mindkét szférára érvényes. Isten a földre azért teremtette az embert, hogy ott az Ő akaratát és törvényét képviselje. Azért bízta az emberre a törvény képviseletét, mert Isten az embert a maga képére és hasonlatosságára teremtette azt. Az ember azonban nem egyszer megtagadta ezt az akaratot és törvény teljesítését és elfordult Istentől. Istennek ennek ellenére, az angyalok által  tartja fent a kapcsolatot, az ég és a föld között. Jákob lajtorjája is erre utal.[11]

1.5. Isten eszköze: a mennydörgés, az eső, a villám és a felhő

Amikor meghalljuk azt, hogy Istennek hatalma van az előbb felsorolt a természeti jelenségeken, akkor félem és szorongás tölti el szívünket, és érthetetlenül állunk meg előttük. Isten alkotta ezeket a természeti jelenségeket is, melyektől az ember fél. Valójában ezek a jelenségek Istennek dicsősségét és nagyságát mutatják meg. A következőkben, bibliai versek segítségével próbálom magyarázni ezeknek az „eszközöknek” a szerepét.

1.5.1. A mennydörgés

„Az Úr, a kik vele versengenek, megrontja, mennydörög felettök az égbe” (1Sám.2, 10a). A bibliai történetek során nem egyszer olvasunk arról, hogy Istennek a haragja a nép ellen többször is feltámad. A Biblia szerint minden természeti dolog a Teremtőre mutat, az ő nagyságát, hatalmát, dicsőségét hirdeti. Isten teremtője és Ura a mennydörgésnek. Mennyei trónusából villámlások és mennydörgések törnek elő. Az Úr hatalmas hangja a mennydörgéshez hasonlítható. Isten megjelenésének ítéleteinek kísérő jelensége, és szabadításának eszköze a mennydörgés.

1.5.2. A villám

Ahazjá király, apja példáját követve úgy gondolja, hogy mégis kísérletet tesz arra, hogy szembeforduljon a prófétai üzenettel. Úgy gondolja, hogyha Illést elnémítja, vagy csak egyszerűen elnémítja, akkor a prófétai szó is megszűnik. Ezért követeket küldött Illéshez. A király követei szóban elismerik ugyan, hogy Illés Isten embere, de a királynak engedelmeskedve parancsolni akarnak neki.[12] „Felelvén Illés, monda az ötven ember elõtt járó főembernek: Ha én Isten embere vagyok, szálljon tűz alá az égből, és emészszen meg téged és az alattad való ötven embert. És tűz szálla alá az égből, és megemészté őt és az ő ötven emberét” (2Kir.1,10).

Illés bizonyos afelől, hogy az Úr mellette ki fog állni.. Az Ószövetségben az ítélete gyakran tűz által valósult meg.(4Móz.11,1-3). Tűzben jelenik meg, tűzből beszél. Illés maga is, mint csupa tűz ember, forgolódik az Úr szövetségében. Itt is tűz által tett bizonyságot Illés mellett az Úr. Ez a tűz megsemmisítette a király ötven emberét.

Az eső és a mennydörgés az égben vannak. Illés a tűzet az égből kéri Istentől bizonyságul. E szerint a tűz, vagy a villám is az égből jön, mint Istennek eszköze. Ezek az eszközök, Istennek tisztító eszközei, melyek a gonoszt elpusztítják.

1.5.3. A felhő

A Bibliában többször is arról olvasunk, hogy Isten nem akárhogy jelenik meg, hanem kilétét Ő nem fedi fel az ember előtt. Így az ember csak képzelődik arról, hogy Isten milyen, hogy néz ki. „Sűrű felhők leplezik el őt és nem lát, és az ég körületén jár” ( Jób.22,14) arról beszél, hogy Jahve felhőben vagy felhőn jelenik meg. Nem mutatkozik az emberek előtt, bár Mózes láthatta Őt, de akkor is csak háttal, amikor elvonult Isten előtte. Isten Teremtő Isten és Őt így kell elfogadni, nem szabad képeket és elképzeléseket alkotni róla, mert Ő úgy jelenik meg az égből, hogy kilétét felhő borítja el.

Ez az Ige kapcsolódik a Jób.22,12-hoz, amikor is Elifáz szerint, Jób úgy gondolkodik, hogy Isten az égben lakozik, de azzal nem törődik, ami a földön történik. Isten azonban törődik az emberiség gondjával. Szüntelenül jár – „az ég körületén jár” – úgy is fogalmazhatnánk az ég kerületén, szélén. A kerubok nemcsak őrei a trónnak, hanem hordozói is. Az I.Kron.28,18-ban arról olvashatunk, hogy a kerubok húzzák a trónt. Tulajdonképpen legszélső végeinél jár, tehát Isten egének vannak határai.

A 78. zsoltár a történelmet magyarázza meg. Isten az engedetlenség ellenére megmutatja azt, hogy Ő kegyelmes, és Izrael népével jót cselekszik: „És ráparancsolt a felhőkre ott fenn, és az egek ajtait megnyitotta.” (Zsolt.78,23). Ez a cselekedet akkor történt meg, amikor Izrael fiai nem voltak megelégedve azzal, hogy Isten kihozta őket a szolgálat házából, a pusztában vizet adott nekik és ennek ellenére bőséges asztalt kértek. Ekkor Isten megmutatta jóságát és megnyitotta az egek ajtaját, miután ráparancsolt a felhőkre.[13]

Bár a nép megsértette Istent hitetlenségével és bizalmatlanságával, Ő mégis teljesítette népe kívánságát. Mint az ég és föld teremtője „parancsolt a fellegeknek odafent, és megnyitotta az ég ajtóit.”

A parancsoló szóra a fellegek megnyitották az ég ajtóit, olvashatjuk a versből. E szerint, Isten a fellegeknek is Ura, a fellegek azonban eszközül szolgálnak Istennek. A fellegek eltakarják az ég bejáratát. Az ég ajtainak a megnyitásával, úgy hullatta rájuk „az égből” a mannát, mint az esőt; „mennyei kenyeret”, „angyalok kenyerét” ehették.

Az egeknek, tehát van bejárata, hiszen a „Jákob lajtorjája” című történet is arról szól, hogy Isten országának a bejárata azon a helyen volt, ahol Jákob az álmot látta. Azon a helyen volt a menny kapuja, mert Istennek angyalai ott jártak le és fel a létrán. Jákob elnevezte azt a helyet Bételnek.

1.5.4. Az egekben fellelhető vizek

A Jeremiás 10,13-ban, megtalálható a víz, a felhő, a villám és a szél. A víz az ember számára az egyik legszükségesebb természeti ellem, mely nélkül nem létezik. A köztudatban úgy van, hogy a víz, az eső a felhőkből származik, ami igaz is, de ebben a versben mégis másról olvashatunk: „Szavára víz-zúgás támad az égben, és felhők emelkednek fel a föld határairól; villámlásokat készít az esőnek, és kihozza a szelet az ő rejtekhelyéből.”

Szavára – sokan azt mondják, hogy mennydörgésére – minden földi ellem szolgálatába áll. A vihar, bármennyire is félelmet kelt az emberekben, itt ebben a versben Isten csodálatosan hívja elő. Minden az égből indul el: a víz – zúgás, melyet a felhők felemelkedése követ. Tehát valójában, Isten szavára előbb a víz kezd el zúgni az égben, és utána emelkedik fel a felhő.

A villám, Isten tüzes nyila, mely az Ő eszközeihez tartozik, és hatalma van felette. A szél is Jahve fegyverei közé tartozik, hiszen ezzel is büntet. Ebből a versből világosan kitűnik az, hogy az égben vannak Istennek, hol áldás, hol büntetést hozó eszközei.

2. Az ég, mint Isten lakhelye az Ószövetségben

A következő nagyobb részben azt szeretnem tárgyalni, hogy Istennek a lakhelye milyen és hogy ez a lakhely az ember számára mit ígér. A Bibliából kölcsön vett versek segítségével le lehet vonni azt a következtetést, hogy az égből, vagy ha a kettős számot használjuk, az egekből az ember, milyen kegyelmi ajándékot kaphat. Ezt a kegyelmi ajándékot azonban ki is kell érdemelni, ezért szükség van könyörgésre, dicsőítésre is. Isten, cselekedeteinkre figyelmeztet és ezt is az égből teszi meg.

2.1. Egeknek egei

Mivel a homokra épített ház nem marad meg a viharban, kemény alapot kell önteni ahhoz, hogy minden szélnek és esőnek ellent tudjon állni. Ezért építik a házat erős fundamentumra, sziklára.

Ha ennek a nagyobb résznek egy alapigét kellene választani, akkor a legmegfelelőbb az 1Kir. 8,27-t lenne: „Vajjon gondolható-é, hogy lakozhatnék az Isten a földön? Ímé az ég, és az egeknek egei be nem foghatnak téged; mennyivel kevésbbé e ház, a melyet én építettem.” Mivel a 30. vers is szorosan ehhez a vershez kapcsolódik, ezért ezt is ide lehet venni: „És hallgasd meg a te szolgádnak és a te népednek, az Izraelnek könyörgését, a kik imádkozándanak e helyen; hallgasd meg lakhelyedből, a mennyekből, és meghallgatván légy kegyelmes!”

A 27–30 versek általános kérést tartalmaznak az imádságok meghallgatásáért. Istenről és a templom kapcsolatáról olvasunk itt. A 27. vers Isten transcendens voltát fejezi ki. „Ugyanakkor azt a különös titkot, hogy az Úr a sém Jahväh által, „Neve” által, mégis itt lesz népe között könyörgésük meghallgatására. Titokzatos feszültség van tehát az Úr mennyben lakása és Nevének a templomban lakozása között.”[14] Mint a kijelentés önálló formája, az Ószövetségben többször is előfordul a sém Jahväh.

„Ímé én Angyalt bocsátok el te előtted, hogy megőrizzen téged az útban, és bevigyen téged arra a helyre, a melyet elkészítettem. Vigyázz magadra előtte, és hallgass az ő szavára; meg ne bosszantsd őt, mert nem szenvedi el a ti gonoszságaitokat; mert az én nevem van ő benne.” (Ex. 23,20–21) – a sém Jahväh nem más, mint maga az Úr, aki vezérli Izraelt.  Az angyal az Úr törvényes képviselője úgy, akiben az ő Neve van,  nem maga az Úr kíséri az õ népét, hanem maleak-ja.

Az Úr választott egy helyet, a Deuteronomium szemlélete szerint, hogy ott lakozzék az ő Neve. Ez a hely Jeruzsálem. Tehát az Urat az ő Neve képviseli a templomban. Ezt az értelmezést ismerhetjük fel itt is.[15]

„Egeknek egei” – jelezi azt, hogy Istennek dicsősége nem fér el a legmagasabb égben sem, akkor hogyan férhetne el abban a templomban, amelyet Izrael népe épített, Isten tiszteletére? Istennek nagysága a mindenségre terjed ki, nem egy – egy meghatározott területre.

2.1.1. Istennek tulajdona az ég és a föld

Isten a teremtés történetékor előbb az eget, az égboltozatott teremtette és utánn a földet. Mindkettő valóság az Ő tulajdonában áll. „Ímé az Úréi, a te Istenedéi az egek, és az egeknek egei, a föld, és minden, a mi rajta van.” (5Móz.10,14), erről tesz bizonyságot.

Istennek nagysága és dicsősége válik nyilvánvalóvá ebben a versben. A 12-15-ig terjedő versszakok a hálás engedelmességre szólítják fel a népet. Mi az Úrnak a tulajdona vagyunk. A Szentíró meghatározza azt is pontosan, hogy melyik Úré és Istené a nép: „az egek” Istenének a tulajdona.

Újra előfordul a legmagasabb ég fogalma, bizonyítva azt, hogy Isten a magasságból, az „egeknek egei-ből” irányítja az eget, a földet és mindent, ami abban van.

Szembeállítva a 1Kir. 8, 27-tel „az ég, és az egeknek egei”, az 5Móz.10, 14-ben több égről van szó. Az ég, ennek ellentéte a többes számban használt egeknek. Az 1Kir.8,27 szerint három ég van, de az 5Móz.10,14 szerint ennél több is van.

A 115. zsoltár 16. verse: „Az egek az Úrnak egei, de a földet az ember fiainak adta.”, ezt a két valóságot elválasztja egymástól, és mindkettőnek meghatározza az urát. Annak ellenér, hogy az eget és a földet Isten teremtette, ezért mindkettő az Ő tulajdona: az égben van az ülőszéke és a földön a zsámolya.

A 16. vers himnikus hangon magasztalja Istent azért, mert a földet az embereknek adta. Ez a bibliai teremtéstörténet tanítása is: Isten úgy áldotta meg az embert, hogy a kezébe hatalmat adott, hogy uralkodjon. Uralmat adott neki a földön. A mennyet magának tartotta meg: ott van az Õ palotája és trónja. Az ember azáltal, hogy hatalmat kapott ahhoz, hogy uralkodjon, nem független úr a földön, hanem Isten sáfára. Isten az embernek is Ura maradt.[16]

Istennek ülőszéke az égben van, onnan irányítja a teremtett világot. Az ember a földön az Ő képviselője. Istennek akaratát, jóságát kell, hogy képviselje, hiszen Isten az embert a maga képére és hasonlatosságára teremtette.[17] Az ember nem emelkedhetik fel az égbe, nem lehet az ember egyenrangú Istennel, még a tartózkodási hely tekintetében sem.

2.1.2. „Hát nem olyan-é Isten, mint az egek?”

„Hát nem olyan magas-é Isten, mint az egek? És lásd, a csillagok is ott fent mily igen magasak!”(Jób.22,12). Kérdés formájában van megfogalmazva Isten magasságos lakhelyének a létezése, ugyanakkor Isten nagysága is kiérezhető ebből a versből. Ki van hangsúlyozva a távolság a földi szféráktól.   „És lásd, a csillagok is ott fent mily igen magasak! ” Utalás hangzik el arra nézve, hogy Isten nagyságát, hatalmát és dicsősségét nem lehet semmihez sem viszonyítani, de mércét próbál adni, hogy amilyen magasan van az ég, Istennek olyan nagy a hatalma.

„Elifáz szeretné elképzeltetni az ember felett, a mennyei magasságban trónoló Isten titokzatos nagyságát és ezért felszólítja Jóbot, hogy emelje fel szemeit a csillagos ég magasságaiba és engedje át magát annak a hatásnak, amelyet ez a látvány létrehoz benne.”[18]

A csillagok is Isten teremtő munkájának, fényességét jelöli. A csillagok is ott fent vannak, és Isten fölötte van a csillagoknak. Isten határozza meg számukat és helyüket.

Ugyan ez a bibliai vers, a Káldi Bibliában így fordul elő: „Nem gondolod meg, hogy az Iften [Isten] magasabb az égnél, és a chillagok [csillagok] tetején fölöl emelkedik?”. Isten az egek és a csillagok fölött van ennek a versnek az alapján is. A gonosz nem hiszi el, hogy Isten az égből az embernek minden cselekedetét szemmel tartja, de valójában Isten onnan is törődik az emberekkel, nem engedi meg azt, hogy gonoszul cselekedjenek.[19]

A 148. zsoltár 4. versében: „Dicsérjétek őt egeknek egei és ti vizek, a melyek az ég felett vagytok!” a zsoltáríró az egeknek egeit és a vizeket szólítja fel arra, hogy az Urat dicsőítsék. Az első versben a „menny” és a „magasság” szó, a második versben, pedig az „angyalai” és „seregei” szó áll egymással párhuzamban. Az Úr dicséretére, a zsoltáríró itt a mennyei lényeket, Isten udvartartásának tagjait szólítja fel. Az Úr mennyei seregeihez tartoznak az égitestek is. Dicsőítését nem hallható hangon teszik meg, hanem úgy, hogy végzik azt a feladatot, amellyel megbízta őket az Úr.

A 4. vers az egek egeiről beszél. Pál apostol a harmadik égig ragadtatott el (2Kor.12:2). Az „egek egei” kifejezés, a zsoltárban felsőfokon jelenik meg, mint a legmagasabb ég. Az ókori keleti ember világképe szerint, az égi óceán az égboltozat felett van.[20]

2.2. Isten lakhelye, az 5Móz 26,15, Zsolt 102,20 és Ézs 66,1 alapján

A felsorolt bibliai versek közül, csak az Ézs 66,1 beszél arról, hogy az egek Istennek ülőszéke. A zsoltárokban és Mózes könyvében, Isten lakhelyeként a menny van megnevezve.

„Tekints alá a te szentségednek lakóhelyéből, a mennyekből, és áldd meg Izráelt, a te népedet, és azt a földet, a melyet nékünk adtál, a mint megesküdtél vala a mi atyánknak, a tejjel és mézzel folyó földet.”(5Móz 26,15).

Izrael népe az elesettség pillanataiban Istenhez fordul, megnevezve és megjelölve Isten tartózkodásának helyét. „Tekints alá” – kihangsúlyozva azt, hogy Istennek a trónja, magasabban van, mint ahogy az ember azt elképzelheti. A „szentséges lakóhely”  alapjelentése nem más, mint elkülönített hely. Szent az, amit kiemelnek a mindennapi, világi használatból és szent célra rendelnek. A szentség eredete Istenben van, és azoknak a tárgyaknak, helyeknek és személyeknek tulajdoníttatik, akik az Õ szolgálatában állnak. Isten megköveteli, hogy népe szent legyen.[21]

Isten lakóhelye is ki van emelve a teremtett mindenség közül. Ő a mennyből ad áldást a kiválasztott népre, és arra a földre, amelyet a népnek adott.

A Zsolt 102,20 „Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr” párhuzamban áll az 5Móz 26,15-tel. Mindkét helyen megjelenik a lakóhelyként megnevezett menny, amely nem más mint a szentséges lakóhely.[22] A mennybe felhallatszó könyörgésre Istennek az a válasza, hogy alátekint az ő szentséges magaslatáról. Isten mindent lát a mennyből, és mindenről tud, ugyanakkor törődik is az Ő híveivel. Mivel az „egeknek egei” a legmagasabb hely, akkor a „magasság” párhuzamosan áll szemben a „mennyel”. E szerint az egeknek egei után a menny van, mely az egeket és a teremtett világot magába foglalja. Isten mennyből lát mindent és az ajándékait is onnan bocsátja le.

Az előbbi két bibliai versel ellentétben áll az Ézs 66,1, ahol: „Így szól az Úr: Az egek nékem ülőszékem és a föld lábaimnak zsámolya…” Ebben a versben a Szentíró meghatározza azt is, hogy Isten hol uralkodik. Mindkét helyen, az égben és a földön is. „Izrael prófétai hagyományaira támaszkodva azt hirdeti Tritoésaiás, hogy Isten nincs kötve a templomhoz.”[23] Ő alkotta a mindenséget, Neki az ég a trónja, de jelen van a földön is.

Én az égben és földön lakom, mindenütt jelen vagyok, jelenti ki Isten, micsoda templom foghatna be engemet? Isten maga jelenti ki azt, hogy az egek-be van az ülőszéke és a föld lábainak zsámolya. Tehát elválasztja az égi keretet a világtól. Az Ő országának szentsége nem válhat tisztátalanná azzal, hogy az emberiség által bűnökkel megtöltött földet, egy nézőpontból tekintsük.

Isten hatalmas, olyannyira, hogy nem elég számára az ég és a föld, hanem mindkettőt uralja, de különbséget tesz az ég és a föld között, mert az egekben nincs bűn, a földön pedig van. Isten az égből irányítja a mindenséget, a zsámoly pedig a föld.

2.3. „Az égnek kapuja”

Amikor meghalljuk azt a kifejezést, hogy kapu, akkor rögtön a bejáratot képzeljük magunk elé. Érthetetlennek tűnik az, hogy hogy lehetséges az, hogy az égnek ajtaja legyen. Ha mégis van, akkor hol van az? Emberi szemmel miért nem látható?

A bibliai történeteket követve, Jákob volt az, aki félelemmel tapasztalta meg azt, hogy Isten dicsőséges lakhelyéhez, milyen kapu nyílik meg. Megrémülve jelentette ki azt, hogy: Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja.” (1Móz. 28,17). A félelem volt az első reakciója Jákobnak, amikor felébredt. Profán módon, piszkosan, előkészület nélkül nem volt szabad, Isten „szent területére” érkezni. Ez a félelem azonban nem a látomás tartalmára, csak az Istennel való váratlan találkozásra vonatkozott s a félelmet felváltotta az istentisztelet a maga módján. A feje alatt lévő nagy követ felállította emlékoszlopnak, azután elnevezte azt a helyet Bételnek (= Isten háza). Fogadalmat tett azon a helyen, hogy ha békességben fog visszatérni, akkor számára az a hely lesz az Istennek háza és a vagyonából tizedet fog adni.[24]

Isten az embert olyanná teremtette, hogy ne féljen, de amikor olyan helyzetbe kerül, hogy Isten csodájával kell szembesüljön, akkor gyengül el. Olyankor jelentkezik a félelem, amikor az ember magánál nagyobb erővel találja magát szemben és az fenyegető módon közeledik hozzá. Azon a helyen volt a menny kapuja, mert Istennek angyalai ott jártak le és fel a létrán. Az ég és a föld össze volt kötve a létrával, de Jákobnak nem adatott meg az a lehetőség, hogy az ég kapuján túl lásson. Ezen a kapun szálltak le az angyalok, akik Istennek parancsait teljesítették és védték az embert a gonosztól. Minden angyalnak, Isten feladatot adott. Jákob az angyalokon keresztül szembesült az égnek kapujával. Az angyalokat csak akkor lehet meglátni, ha Isten megnyitja az emberi szemeket. Jákob láthatta az angyalokat álmában, akik le és fel jártak a létrán.[25]

Jákob álmának leírása a világirodalom legszebb helyei közé tartozik. E szózat nemcsak Jákobnak, hanem minden embernek azt hirdeti, hogy a föld tele van Isten dicsőségével, hogy Isten nem a messzeségben, az Õ égi lakhelyében tartózkodik és nem közömbös az iránt, hogy mi történik a földön az emberekkel. Az ember számára a föld minden pontja lehet „az ég kapuja”.[26]

„Lehajtá az eget és leszállt, és homály volt lábai alatt.” olvashatjuk 2Sám.22,10-ben. Isten Dávidot megmenti a nagyhatalmú ellenségtől, akinek uralma alól nem tud kikerülni saját erejéből. Isten az égből nyújtja le a segítő kezét. Dávid azt is leírja, hogy a nyomorúság idején, hogyan jelent meg Isten: förgetegben, az ég mintegy meghajlani látszik, mert a felhők leereszkednek. A felhők leereszkedésével megnyílik az ég, sötét viharos felhők közepette.[27]

A következő versben arról olvashatunk „Kerubon ülve repült, szelek szárnyán jelent meg.” A Kerub, itt a viharfelhő megszemélyesítője. Isten tehát az ég megnyitásával, amely leereszkedik a földig, leszáll.

Az ismeretlen, a rejtélyes dolgok, események jelölésére is szolgál, amelyben az ember értelmével világosságot támaszt. Ilyen értelemben használatos az Úr lényének, szentségének leírására: homályban lakozik, megjelenését is homály (felhő) kíséri.

2.4. Isten meghallgatja a könyörgést és a dicsőítést a mennyből

Az imádság az Istennel való közösség kifejezője. Isten közösségben akar lenni az emberrel, és az embernek szüksége van erre a kapcsolatra Istennel.[28] Az embernek, amikor valamire szüksége van, vagy hálát szeretne adni Istennek, „az ember összezsugorodik, kicsi lesz és leborul.”[29]

„Hallgasd meg akkor az ő könyörgésüket és imádságukat a mennyből, a te lakhelyedről, és szerezz nékik igazságot, és bocsásd meg a te népednek, hogy ellened vétkezett” (2Krón. 6, 39). „Hallgasd meg” – mintegy utasításként hangzik el ez a felhívás – a mennyből és a lakóhelyedből. Az igazság és a bocsánat is Isten lakóhelyéről származik.

Nehéz állást foglalni az a tény mellett, hogy valójában hány menny van. Ebben az Igében, egy mennyről van szó, de a 1Kir.8,30-ban már mennyekről szól Salamon. Isten dicsőítéskor már csak egyes számban fordul elő a „menny” kifejezés (5Moz.3,24 „…kicsoda olyan Isten mennyben és földön”)

Az emberi gondolkodást megcáfolja a következő két kifejezés: „mennyből” és „lakhelyedről”. Amikor Isten lakhelyéről hallunk a mennyet és a tulajdonképpeni lakhelyt, amiről az Igében is szó van, egy csodaként értelmezzük. A menny nem a felhők által körülölelt lakóhely, hanem egy biztos alapokra helyezett isteni lakóhely. Innen hallgatja meg Isten a nép könyörgését.

A 19. zsoltár 2. verse: „Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat” – arról tesz bizonyságot, hogy Istennek dicsősége megmutatkozik a természet szépségében, erejében. Ahhoz, hogy jobban megértsük az egek és az égboltozat közötti különbségeket, vissza kell tekintenünk a teremtés történetre.

„Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől (1Móz.1,7).” Isten a teremteni szóval alkot. A második teremtő szó egy boltozatot hoz létre, amely elválasztja egymástól az égi és földi szférához tartozó vizeket. Ennek a megértéséhez bele kell élni magunkat az ókori világképbe, amely szerint a föld egy korong alakú kontinens, körülötte és alatta van az óceán. Fent a magasban pedig van a menny, amelynek egyik része az égi óceán s azon túl van az igazi, a legfelső ég. A világnak e két részét választja külön az égboltozat.[30]

A legfelső éget, vagyis a mennyet és a földet az égboltozat választja el egymástól. Az „egek”, ahol Istennek angyalai vannak, dicsőítik Istennek csodálatos tetteit. Az „égboltozat” pedig hirdeti kezének munkáját. Az égboltozatra helyezte Isten a nagy és a kis világító testet, meg a csillagokat, a teremtés történet szerint. „És kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat” – vagyis mindazok a világító testek, melyeket Isten teremtett.

Láthatjuk azt, hogy  Istennek dicsőítését, nemcsak az ember teszi meg, akik a földön lakoznak, hanem a zsoltáríró szerint az egek is dicsőítik Istent, és az égboltozat a kezezi munkáját hirdeti.

Dicsőíteni lehet embereket is, de ez nem mindig pozitíven fog kihatni. Elsősorban Istent kell dicsőíteni.[31] A 113. zsoltár 4. verse alapján: „Felmagasztaltatott az Úr minden pogány nép felett; dicsősége túl van az egeken.”, nemcsak Izrael dicsőíti Istent, hanem más népek fiai közül is sokan a „pogány népek” is. Az Úrnak dicsősége megmutatkozott minden nép felett. Felette áll Ő minden népnek, dicsősége túl van az egeknél. Emberi felfogás szerint, Istennek dicsősége az egekig tart, és az egek után nincs hatalma. Isten dicsőssége és hatalma, azonban nemcsak az egekig tart, hanem az egeken túl is.

Ezért az Ő nevét dicsőíti az egész föld és az égi seregek.[32] Az egek seregeiről egy későbbi alfejezetben teszek említést.

2.5. Istentől származó törvény és figyelmeztetés

Az ember, amikor meghallja azt, hogy egy újabb törvényt hoztak, amit be kell tartani, akkor ellenkezik, mivel nem szereti, ha dolgaiban nem dönthet szabadon. „A bibliai törvény Isten kijelentett akarata az emberi magatartás szabályozására.”[33] Az Ószövetségben Isten tíz törvényt adott Mózesnek, hogy a szerint éljen Izrael népe. A figyelmeztetés is benne van ezekben a törvényekben.

„Figyeljetek egek, hadd szóljak! Hallgassa a föld is számnak beszédeit!” (5Móz. 10,14). A Mózes éneke címet viselő zsoltár, egy nagyszabású tanító költemény. Az első versszak bevezetésként áll az ének előtt, felhívva a figyelmet arra, hogy Isten az egekből szól, de nemcsak az egeknek, hanem a földön lakó népekhez is. Az Istentől származó beszédből, kiérződik a felhívása, hogy egyedül rá figyeljenek.

Figyeljetek egek, hadd emeljek szót, felhívást intéz az éghez és a földhöz, hogy tanúskodjanak az isteni igazság mellett, amiről szólni akar. Több égről van szó itt is, nemcsak egyről.[34]

Istenhez a magasságba nemcsak imádkozni kell, és Isten nemcsak kegyelmet ad az égből, hanem a figyelmeztető szó is onnan származik. Kegyelmet és figyelmeztető szót ad az égből, melyekre Izrael népe áldozatot mutat be Istennek hálaadás céljából. Az áldozati állatot, vagy a földnek gyümölcsét az oltárra helyezték, amit majd meggyújtottak. A láng és a kedves illat Isten egéig szállott fel. „Tudniillik, mikor a láng felcsapott az oltárról az ég felé, az oltár lángjában felszállott az Úrnak angyala.” (Bir.13,20a). Az áldozat lángjában felszállott az Úrnak angyala. Az Úr angyala az Ószövetségben Jahve egyik megjelenési formája, Jahve képviselője vagy maga Jahve.

Az Ószövetségben Isten gyakran jelenik meg lobogó láng formájában, ami megközelíthetetlen szentségét és dicsőségét fejezi ki. Így jelent meg Mózesnek az égő csipkebokor lángjában. A láng felemelkedése – amelyben az Úr angyala volt jelen – az ég felé szállott, bizonyítva azt, hogy Istennek a lakhelye az égben van, mivel a láng az égig ért.

Amikor Isten szövetséget kötött Noéval, hogy többet nem fog özönvizet bocsátani a földre, Noé áldozatot mutatott be Istennek és az Úr megérezte a kedves illatot.[35] A szövetséget pedig úgy lehet megtartani, hogyha törvényeket szabunk. Az emberi törvény nem vonatkozik Istenre és az Ő „egek seregire”, mert Isten mind a földnek, mind az égnek törvényt adott. „Ezt mondja az Úr: Ha szövetségem nem lesz a nappal és az éjszakával, és ha nem szabtam törvényeket az égnek és a földnek…” (Jer.33,15).

Két fontos fogalom fordul elő ebben a versben: a szövetség és a törvény. Isten szövetséget kötött az Ő kiválasztott népével, de ugyanakkor törvényeket is adott nekik. Kiderül, hogy nemcsak a földnek szabott törvényeket, hanem az égnek is. Izrael atyáival kötött szövetséget Isten, de a szövetséget csak úgy tudták megtartani, ha azokat szabályozta a törvényekkel. Istennek dicsőséges lakhelyéről, tehát, nemcsak kegyelem, szövetség és figyelmeztető szó hallatszik, hanem a törvénynek kemény szava is.

Nemcsak földi törvényeket alkotott, hanem a közvetlen közelében lévő, mennyi seregeknek is törvényeket adott Isten, hiszen a Szentírásból több olyan példákról olvashattunk, ahol Jahve teremtett lényeinek megvoltak a jól meghatározott feladataik.[36]

2.6. „Mert a nemzeteknek minden istene bálvány, az Úr pedig egeket alkotott.”

A címben szerepelt bibliai vers (Zsolt.96,5), adja meg a választ arra a kérdésre, hogy honnan tudjuk felismerni az igazi Istent. A 96. zsoltár azt a címet viseli, hogy: „Az Úr az egész föld királya.” E szerint, más istenek nem férhetnek meg a Teremtő Isten mellett, sőt nem is létezhetnek. Az Ószövetségben, több esetről olvashatunk arról, hogy Izrael Istenén kívül, más népeknek, más isteneik voltak. Ezek az istenek csak bálványok voltak, akiknek nem volt hatalmuk, hanem a nép tulajdonított nekik hatalmat.

A mennydörgés, az eső, a termőtalaj Teremtőjének hátat fordítva az ember Isten helyett a teremtményeket kezdték el tisztelni. „Valójában az egész bálványimádás a teremtmények tisztelete, például az esőé, szexualitásé, szereteté, hatalomért, intellektusé.”[37] A Heidelbergi Káté 95. kérdés-felelet találóan mondja azt, hogy a bálványimádás az, ha az ember Isten helyére valami mást képzel, amibe a bizodalmát helyezi.

A háttérben az a mítosz áll, amely szerint a vele szemben álló isteneket, a teremtő Isten legyőzte. Ezek majd elvesztették hatalmukat, és az Úr udvartartásának tagjai lettek. Azt mondja az 5. vers: semmiségek õk a teremtő Istenhez képest, sőt ezek nem is istenek, csak „istenkék”. A teremtett világ a teremtő Isten hatalmának és bölcsességének bizonyítéka.[38]

Az Úr, egeket alkotott, melyek az örökkévalóságot jelölik. Ezzel szemben a bálványok nem képesek ilyen csodálatos alkotásra. Isten egeket és nem egy eget alkotott, mondja az 5. vers.

Az Úr alkotta az egeket és nem valamilyen más nemzet bálványa. Az Úr: „A ki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot.” (Zsolt.104,2). A zsoltár a teremtéstörténet verses feldolgozását adja, természetesen az akkori ember világképe szerint: a földet úgy gondolja el, mint egy nagy óceánban álló szigetet s az égbolt úgy borul a föld fölé, mint sátor.[39]

E vers szerint, az Urat öltözetként veszi körül a fenség és a méltóság A 2. vers kétféle szemléletet tükröz. A nomádok szemlélete szerint, az eget úgy feszítette ki, a teremtő, mint valami sátrat. A másik szemlélet szerint, mely a letelepedett földművesektől származott, az Úr cölöpökre építette palotáját, mint valami emeletet. Itt trónol Ő a mennyei óceán fölött.

Istent semmiképpen nem állíthatjuk szembe a pogány népek bálványaival, mert amíg az idegen népek a bálványokat tisztelték és nem kaptak tőlük semmit, addig Isten megmutatta az Ő erejét és hatalmát. Az Úr egeket alkotott és körülvette magát világossággal, és erre a cselekedetre a pogány istenek nem voltak képesek.

2.7. Az egek seregei

„Egy Vigyázó és Szent szálla alá az égből.” (Dán.4,10b). Ezt a bibliai verset, abban a szövegkörnyezetben olvashatjuk, amikor Nabukodonozor álmot lát, és az égig érő fának és Isten küldöttének a látomását, csak Dániel tudja megmagyarázni. Nabukodonozornak voltak a szavai ezek.

A szent őr Isten angyala. A Biblián kívüli irodalomban többnyire ez az angyalok neve. Egy személyről van szó ebben a versben, aki az égből szállt alá: egy küldött, mégpedig egy szent. Az Ószövetségben, Isten mennyei udvartartásához tartozó lényeket szentnek nevezték, mivel ők az isteni szférához tartoznak és ők voltak Jahve kísérői.

Ezek a küldöttek vagy szenetek az Úrnak nevében szólnak. Az angyalok, a babiloni tanítás szerint, úgy veszik körül Isten trónját, mint a testőrök a földi királyokéit, és mint ezek, hírnökök gyanánt szolgálnak.[40]

Az angyalok, olyan mennyei lények, akik Istennek parancsát közvetítik az embereknek. Nem egy lexikonban és kommentárban az angyalokat két csoportba sorolják. Az Ószövetségben az angyalok két típusát különböztethetjük meg: Isten-ember kapcsolatát és ember-ember közötti kapcsolatot.

Az első típusba tartoznak azok a mennyei lények, akik Jahve mennyei udvartartásához tartoznak, hogy Őt magasztalják és szolgálják.  Isten maradt az egyedüli teremtő erő a természetben és a történelemben, ezért soha nem alakult ki kultikus tiszteletük. Különleges mennyei lényekről is olvashatunk a Bibliából, például a kerubokról. Róluk ott olvashatunk, ahol Istennek személyes jelenlétéről és dicsőségének megjelenéséről van szó. Különbség van azonban az angyalok és a kerubok között. Az angyaloknak nincsenek szárnyaik, ezzel ellentétben a keruboknak van. A szeráfok a kerubokhoz hasonlító lények, akik az Úr fölött lebegnek és egyikük, az oltárról vett szénnel leégeti a próféta ajkáról a bűnt.[41]

A mennyi udvartartáshoz, azonban tartoznak olyan mennyei lények is, akiket az Ószövetség nem nevez angyaloknak. Velük úgy találkozunk, hogy: szentek, az erősek, a hősök, az istenfiak. Gyakran úgy tűnnek fel, mint kész sereg. Ezek az angyalok különböző néven említődnek: „a halál követe” (Péld.16,14), „pusztító angyalok sereg” (Zsolt.78,49).

A második típushoz – az ember-ember közötti kapcsolathoz – tartoznak Jahve angyalai.[42] A Jahve angyalai nem hasonlítanak a szeráfokhoz és a kerubokhoz, mert nincsenek szárnyaik. Olyan mennyei lények, akiket Isten egy meghatározott feladattal bíz meg. A rájuk bízott feladat annyira fontos, hogy a küldetéskor az angyal alakja teljesen megváltozik, és lényegtelenné válik, mert nem az alak a fontos, hanem az, hogy Isten a hírnők, a követ által, mit akar üzenni az embernek. Általában férfialakban jelennek meg, akiknek nincs szárnyuk.

A földön is észrevehető a társadalmi osztályok rétegződése, hogy vannak, akiknek több adatott, és vannak, akiknek kevesebb, így az egekben is az angyalok között egy „rangsor” áll fenn. Különbség van az Isten közvetlen közelében szolgáló angyalok és azok az angyalok között, akik a rájuk bízott feladatott teljesítik. Isten előtt, azonban mindkettő egyenlőnek számít és mindkét típus „az egek seregeihez” tartozik. Ugyan ez érvényes az emberre is. [43]

Az ég seregeiről azonban van még egy elképzelés. Mindaz, amit az ember lát az égen, a Napot, a Holdat, a csillagokat, az számít az ég seregeihez. Az égitesteknek és az égi seregeinek a tisztelete és azoknak kutatása Babilóniában elterjed volt, ezzel ellentétben Isten ezt Izraelben halálbüntetés terhe mellett megtiltotta. A tiltás ellenére, Izraelben bekövetkezett ezeknek az égi testeknek a tisztelete. Jósiás fellépet ellene, de a bálványimádást nem tudta megakadályozni (2Kir.17,6kk.).[44]

Én valószínűbbnek tartom azt az elképzelést, mely szerint az egek seregeihez, Isten közvetlen közelében lévő angyalok tartoznak.

2.8. Az új ég

Az „új ég”- menny – és az „új föd”, Istennek teremtménye, mely biztonságot és állandóságot, egy új korszakot ígér a népnek. A kozmológikus és történelmi eseményeket, egyaránt Isten szándékos uralma határozza meg.[45]

Ézsaiás könyvének a 65,17. és a 66,22. versében van szó az „új ég” és az „új földről”. „Mert ímé, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem említetnek, még csak eszébe sem jutnak.”(Ézs.65,17). Ezekkel a metaforákkal, Isten egy jelentős változást ígér, nemcsak az egyházat újítja meg, hanem az egész világot. Az öröm, a boldogság a leírás fokozott módjai Krisztus eljövetelének. Nemcsak az első érkezést jelenti, hanem az egész uralmát, mely kiterjed az utolsó eljöveteléig. A Krisztus által megújított világot, az apostol új korszaknak nevezi, és párhuzamba állítja a próféta leírásával. A próféta az egyház megújításáról, a babiloni fogság visszatérése után beszél.

Nem lesz emlékezés a régiekre – némelyek, ezeket a szavakat az égre (mennyre) és a földre vonatkoztatják, és azt mondják, hogy attól fogva, vagyis a Mennyország eljövetelétől, nem lesz név és hírnév. Kálvin azt vallja, hogy a megváltás miatti öröm, olyan nagy lesz, hogy nem fogunk emlékezni bűnösségünkre, vagy pedig az is lehetséges, hogy a választottak elvesztik neveiket, mikor Isten kegyelme feltámad. Ebben az értelemben mondja azt a próféta, hogy ne emlékezz a régiekre.

Vegyük figyelembe, hogy ezek a dolgok bennünk fognak történni, mint megújítottakban, de most csak részben vagyunk újak, még nem láthatjuk az új mennyet és az új földet. Ezen nem kell csodálkoznunk, mert még mindig az ó emberünkkel élünk.[46]

Ézs.66,22 mintha az előbbi versnek lenne a folytatása: „Mert mint az új egek és az új föld, a melyeket és teremtek, megállnak én előttem, szól az Úr, azonképpen megáll a ti magvatok és nevetek.” Ebben a versben arról van szó, hogy az egyház megújítás egy esemény, mely örökké tart. Sokan attól félnek, hogy tönkremegy az egyház, de a próféta kijelenti, hogy Isten megújítja az egyházat és annak a jellege állandó marad. Két jellemvonást mutat fel a kiválóságra és az örökkévalóságra: új mennyről – egekről – és új földről beszél, Krisztus uralmára mutatva ezzel.

Ami meg van változtatva és újítva, annak folytatódnia kell, ami régi, annak el kell pusztulni. Isten azt ígéri, hogy a Nap és a Hold lehetnek a tanúi a végső győzelemnek és Dávid leszármazottai nem vágatnak ki. Ézsaiás könyvében jövendölésként van megírva, Krisztus által véghezvitt változtatás. Amint Isten alapot ad a földnek, mely soha nem rontható meg, ugyan úgy az egyház diadala is állandó és megmarad minden időben.[47]

Nekünk azonban, mindenképpen figyelembe kell vegyük azt, hogy Krisztus megváltottjai új teremtmények lesznek, hiszen ezt igazolja a 2Kor.7,1 is: „Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vivén véghez a mi megszentelésünket.”

2.9. Rövid kitekintés az Újszövetségre

Az uránosz jelenthet egyszerű eget, ahol az ember számára láthatók Istennek madarai és az egitestek. Másdoszor, mint mennyet, mint Isten, Jézus Krisztus és a hívők lakhelyét.

A LXX igen gyakran használja a többesszámú „egek”-et. Az Újszövetség és a zsidóság, úgyannyira hangsúlyozta ennek a többesszámnak a vallásos jellegét, hogy a „mennyek országa” egyértelművé válik Isten országával. Ennek ellenére sem a LXX-ban, és az Újszövetségben nem lehet szabályként felállítan azt, hogy az „ég” a fizika eget, az „egek” pedig Isten lakhelyét jelentené. A többesszám akkor is előfordul, ha több ég is egymásra torlódik (2Kor.12,2).[48]

Az Ószövetséggel ellentétben, az Újszövetség sokkal részletesebben beszél a mennyről. Abban azonban az Újszövetség is egyetért, hogy a földi ember a menny mibenlétét nem csak meglátni, hanem elképzelni sem lehet képest. Jézus is csak valóságáról szól, és arról, hogy Isten ott készít helyet az ővéinek, és nem beszél a mennyről részletesen.[49]

A Mt 5,34 szerint, a menny „Istennek királyi széke”. Jézus Krisztus is a mennyből szállt alá, megkeresztelkedésekkor megnyíltak az egek.(Mt.3,16). A megnyílt egeken keresztül, pedig Istennek angyalai fel és leszálltak. A feltámadás után, áthatol az égen és felmegy a mennybe, és Istennek jobbján ül most. Jézus gyakran említi az „ég” fogalmát, ugyanakkor beszél a „mennyek országáról”, és mindazokról a jutalmakról, amelyek a mennyben vannak. (Mt.5,12).

Jézus úgy beszél az égről, mint a saját világáról, amely számára valóság, és nem úgy mint valamilyen csodáról. Ővé a mennyek országának titkai és csak az beszélhet az égről, aki onnan jött, mert a mennybe csak azok mehettnek be, akik a földi életben megtértek az Úrhoz, így a menny az ő lakhelyük is lehet. „Azon örüljetek, hogy a ti nevetek fel vannak írva a mennyben” (Lk10,20), sőt ők már a földön is a mennynek a polgárai. A hívők öröksége a mennyben van, minden lelki áldást a mennyből kapnak.[50]

 

Az Ószövetség és az Újszövetség alapján, ha le szeretnénk azt szögezni, hogy az ég és a menny, mint két valóság, mit jelentenek, akkor Varga László szavaival kell megtennünk: „A Szentírás tanítása szerint  a látható, megismerhető, meghódítható anyag világa csak egy a lehetséges, sőt valóságos világok közül, melyeket Isten teremtett, melyek bár egymástól lényegükben különböznek, ugyanolyan valóság értékkel léteznek, s Isten mindenhatóságának ugyanúgy vannak alárendelve.”[51]

Felhasznált irodalom

1.      Bibliai Fogalmi Szókönyv, Kolozsvár 1992

1. The New English Bible, Oxford and Cambridge University Press 1970
2. Jubileumi Kommentár, Kiadja a Református Zsinat Iroda Sajtóosztálya, Budapest 1982

Jubileumi Kommentár, Kiadja a Kálvin János Kiadója, Budapest 1998

1. Keresztyén Bibliai Lexikon, Kálvin János Kiadó, Budapest 1993
2. Révai Nagy Lexikon, Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, Budapest 1914
3. Vallástörténelem, Egyetemi Jegyzet, Kolozsvár 2000
4. Magyar Nagylexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest1994
5. Herbert Haag, Bibliai Lexikon, Apostoli Szentírás Könyvkiadó, Budapest 1989
6. Biblikus Teológiai Szótár, Budapest 1986
7. Káldi György Bibliája, Bécs 1625
8. Herzt Bibliai jegyzetei
9. Dr.J.Douma, A Tízparancsolat, Iránytű Kiadó 1994
10. The Interpreter’s Bible, The Book Of Isaiah, University of Chicago, 1939
11. New Bible Commentary, Michigen, 1989
12. Calvin’s Commentary, Michigen, 1979
13. George A.F.Knight The New Israel, Isaiah, Edinburgh, 1985
14. Varga László, „Idő többé nem lészen!”, Debrecen 2000