Megéri keresztyénnek lenni?
Ekképpen lesznek az utolsók elsők és az elsők utolsók; mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.
Mt. 20-1-16
Az utóbbi időben egyre többször fiaimnál előjön az a gondolat, hogyha ők nagyok lesznek, akkor emeletes házuk lesz, luxusautókkal fognak közlekedni. Amikor megkérdezzük tőlük, hogy miből fogják megvenni ezeket a dolgokat, akkor a válasz mindig az, hogy a saját pénzünkből. Nagyon jó dolog, hogy a saját pénzükre gondolnak, mert legalább is bennünk szülőkben azt erősítik meg, hogy dolgozni fognak és nem élősködni. A buktató azonban az a kérdés után jön, mely így hangzik, hogy honnan lesz ennyi pénzetek? A válasz: Lesz! Na de hogy honnan? – arra még feleletet nem kaptunk.
Egyik ifis órán arról beszélgettünk, hogy ki hogyan képzeli el a jövendőjét? Sok szép és áldásos gondolat fogalmazódott meg, de volt olyan ifjú is, aki abban reménykedet (reménykedik?), hogy kevés munkával sok pénzre tesz szert. Mondtuk neki: egy kicsit sántít az elmélete, de erősködött, hogy így lesz. Sajnos az élete nem ezt mutatja. Egyre lejjebb és lejjebb csúszik, nem hallgat senkire. Viszont volt valaki, akinek egy elég érdekes véleménye volt: Ő akkor tesz valamit (nagyon tág a paletta), ha abból neki haszna származik.
Amikor ezt a példázatot olvastam, az a kérdés motoszkált bennem, – az előbb említett két történetet is beleértve – hogy a mai világba: Megéri e keresztyénnek lenni? Jézus szavai adtak erre feleletet.
Amikor Urunk, megkezdte nyilvános földi szolgálatát, tanítványokat gyűjtött maga köré. Mindannyiukat felszólította arra, hogy kövessetek engem! Megtették. Sok jelt, csodát láthattak Jézustól, de eljött annak az ideje is, hogy megkérdezték Krisztustól: mindent hátra hagytunk, családunkat, munkánkat, otthonunkat – mit kapunk szolgálatunkért cserébe? Mi lesz a jutalmunk? Nem erre számítottunk volna a tanítványoktól. Valami másra, de nem erre. Viszont valamilyen szinten jogos a kérdésük: az eddigi munkánkért cserébe járt valamilyen juttatás. Ha nem is sok, de annyi igen, hogy az asztalon étel legyen. Követünk, de mi hasznunk nekünk ebből? – kérdik a tanítványok. Másfelől, (igaz, könnyebb így több ezer éves távlatból okoskodni, meg gondolkozni) magától értetődő lett volna az, hogy hát az örök élet a „bér”. Az Isten országába való bejutást.
Ezek ismeretében bennem már két kérdés tevődött fel: Megéri keresztyénnek lenni napjainkba? Illetve: Ha igen, akkor milyen hasznom származik nekem ebből?
Úgy érzem, hogy nagyon időszerű mind a két kérdés. Elég gyakran lehet arról olvasni, hogy az Iszlám Állam hívei, megkínozzák, megbecstelenítik a nőket és a férfiakat, majd fejüket szegve, vagy golyó által kivégzik őket. Hol a haszon abba, ha Isten mellett kiállok, nevét hirdetem, de közben megölnek. Nem könnyebb lenne nemet mondani Istenre és inkább az életet választani? Biztos, hogy sokan Péterhez hasonlóan tagadnának: nem ismerem ŐT, csak hogy életben maradjunk.
De közelítsük meg ezt a kérdést egy másik oldalról: mi haszna származott Jézusnak abból, hogy az emberiségért kereszthalált halt? Őt is megkínozták, leköpték és mit tettünk Vele? Kivégeztük! Tudom, kellemetlen ezt így olvasni, de Jézust az emberiség kivégezte. Mi volt a haszna Istennek azzal, hogy Fiát adta értünk? Földi szemmel nézve ezt: semmi! Lelki oldalról közelítve meg a kérdést az, hogy nyilvánvalóvá tehette szeretetének erejét gyermekei előtt, hiszen meg nem érdemelve sokan ÉLETET nyerhettük Krisztus által. És megint csak az ember húz nagyobb hasznot. Kövess engem! – szólít meg Jézus, jutalmad Isten országa lesz.
De újra és újra feltevődik bennünk a kérdés: mi is lesz akkor a hasznom? Akkor segítek valakin, akkor dolgozok – mondta ezt az a fiatal – ha valami hasznom származik ebből. Sokat töprengtem azon, hogy lehetünk ennyire haszonlesőek? Mi ennek az oka? A válasz végig ott volt az orrom előtt, de nem ismertem fel: a Szentírás tanítása adja meg a feleletet. Mióta az ember szakított Istennel materialista, anyagelvű módon gondolkozik. Azt hiszem el, amit látok, amit pénzben le lehet mérni. Mert valljuk be, olyanok vagyunk, hogy mindenből profitálni akarunk.
Szolgálatom kezdetén voltam, amikor a gyülekezetünkben nagyon sok javítási munkálatot kellett elvégezzünk. Külföldről kaptunk támogatást: asztalokat, székeket, ágyakat, matracokat. A parókia előtere megtelt ezekkel a tárgyakkal és volt néhány matrac, amit nem tudnunk biztos, egérmentes helyre bepakolni. Presbiter testvéreim pedig felajánlották, hogy ők addig hazaviszik, amíg az eladásukra sor nem kerül. Amikor erre sor került, az idős gondnokom felszólította a többieket, hogy hozzák vissza a matracokat, egy valaki megtagadta a kérés teljesítését, és a következőt válaszolta: Ha már presbiter vagyok, legalább ennyi hasznom legyen belőle, hogy ezt a matracot megtartom. Mai napig is bennem van ez a kép. Azért vagyok presbiter, mert juttatást várok el? Azért vagyok lelkész, mert hasznom származik belőle? Bármennyire is nehezünkre esik, de ki kell mondjuk, van, aki Krisztus szolgájaként csak muszályságból, kényszerűségből, a haszon reménye miatt szolgál. Na ez olyan is! Erőltetett az egész szolgálata, nincs benne elég szeretet, önzetlenség, de benne van az egy vagy a több dénár a megkapásának a vágya. Van aki, sokat szolgál, segít másokon, kicsi nagy dolgokat intéz el a gyülekezetben, csak az a baj vele, hogy saját életében, családjában nincs rend és nem visel gondot az övéire. Jézus arra tanít bennünket, hogy nem az áldozathozatal mennyisége a fontos, hanem annak a minősége! Az számít, milyen szívből teszel. Szolgálatod után elég a köszönet, a hálálkodás, vagy a kezedet is tömjék meg valami tárgyi értékkel?
Ebben a példázatban a szőlősgazda három ízben is kimegy a piactérre, hogy munkásokat keressen a szőlőjébe. Az első csoporttal egy dénárban egyezik ki, a másodiknak azt ígéri, hogy megkapják a jogos bérűket, az utolsó csoportot csak kiküldi, hogy ne álldogáljanak hasztalanul. Az utolsó két társaságra nézve érdemes feltenni a kérdés: Megéri nekik a nap közepén, vagy annak a végén kimenni dolgozni a szőlőbe? A kevés is jobb, mint a semmi! – mondhatjuk. Eljön a nap vége, a vincellér pedig mindenkinek egyenlőképpen egy dénárt adott. Azok, akik reggeltől dolgoztak felháborodtak, hogy nem tisztességesen lettek kifizetve: ugyan annyit kaptak, mint akik csak egy órát dolgoztak.
Mi a tanulsága ennek a példázatnak? Hogyan felel arra a kérdésre, hogy megéri keresztyénnek lenni? Vagy mi a jutalmunk, ha Jézust követjük? Én az Igéből két nagyobb gondolati egységet véltem felfedezni:
Egyfelől azt, hogy a gazda szabad. Szabad a döntéshozatalban, szabad a döntéseinek átértékelésében, szabad arra, hogy úgy cselekedhet javaival, ahogy neki tetszik. De szabad arra is, hogy akkor szólít meg valakit, amikor akar, szabad arra, hogy úgy változtasson meg életeket, akkor és oly módon, ahogy azt Ő jónak látja.
A gazda nemcsak szabad, hanem kegyelmes is. Milyen jól jártak azok, akik kora reggeltől dolgozhattak, mert ők tudhatták, hogy arra a napra biztos fizetségük lesz. Már rosszabb volt a később érkezőknek, mert ők bizonytalanságban voltak, és mennyire nehéz volt átélni az utolsó csoport tagjainak azt, hogy nem kellünk, és nem lesz fizetségünk. A gazda kegyelmes: akik senkinek sem kellettek azt is elfogadta. Értsük jól: az Isten nélküli élet következménye, az Isten nélküli halál. A gazda, Jézus, azt is megmenti, akit mi nem mentenénk meg (a lator megmentése a Golgota hegyén). Ő, az után is utána nyúl, akinek mi nem nyújtanánk kezünket. Akit mi talán meg sem szólítanánk, Ő azt is nevén nevezi, és a követésére szólítja fel. Mi a jutalom? Annak ellenére, hogy… nem érdemeljük meg kegyelmét napi szinten részesülünk benne. Megéri Őt követni, mert te is és én is szorulunk vigasztalásra, bátorításra, tanácsra, Megváltóra. Soha nem áltatott Jézus senkit azzal: ha követsz, akkor minden tökéletes lesz életedben. Nem lesz benne bánat, bántás, megtöretés stb., hanem arra tanít, vedd fel a te keresztedet és kövess engem! Aki engem követ, én miattam téged is gyűlölni fognak, de a hervadhatatlan korona számodra félre van téve.
Másfelől Jézus jutalma között is különbség van. Mindenki egyforma bért kapott: egy egy dénárt. Egy tanítványának sem ígérte, hogy te nagyobb leszel mint a másik a mennyek országába. Nekem sem ígért többet, mint neked: Isten országának a drága ajándékát ígérte, ígéri. Viszont feltettem magamban a kérdést a jutalom kapcsán: ki járt jobban? Az, aki csak egy órát tölthetett a gazda közelében? Vagy az, akinek egész napja a gazda kegyelmi körében lehetett? Az kapott-e többet, aki gyermekkorától Jézussal járt, vagy az, aki élete utolsó pillanatában mondott igent a hívó szóra? Én úgy érzem, hogy a gyermekkortól Jézussal való járás, több „jutalmat” kap, amint aki később adja át szívét Atyánknak.
Nekem megéri keresztyénnek lenni. Jutalmam már eddig is bőséges volt. Ha nem fogadtam volna el Atyámat Teremtőmnek, Jézusomat Megváltómnak, Szentlelkemet Bátorító, Vigasztalómnak, nem lenne a jutalmam ilyen bőséges, mint amit most is élvezhetek.
Te mit mondasz: megéri keresztyénnek lenni, Jézust követőnek?
Kovács Mátyás Péter
lelkipásztor