Minden héten szombaton tizen órai kezdettel tartunk vallásórákat a gyülekezeti termünkben. Gyermekeinkkel megpróbáljuk megismertetni a bibliai történeteket, és azokon keresztül Isten végtelen nagy kegyelmét, szeretetét, melyet Jézus Krisztus által mutatott meg nekünk, rendszeresen az énekeskönyvünkből énekeket tanítunk nekik, valamint keresztyén gyermekénekeket. Egy vallásóráról sem hiányozhat a játék, melyet mindig megpróbálunk összekötni a napi történettel.

Kicsi gyülekezet vagyunk kevés gyermekkel. De akik rendszeresen eljönnek vallásórákra azok szívvel és lélekkel igazolják a gyülekezet előtt, hogy a jövő nemzedékeként a gyülekezet tagjai szeretnének lenni.

Ebben az évben bevezettük azt a rendet, hogy mindegyik alkalomkor, akik részt vesznek a vallásórákon kapnak egy bibliajelzőt. Aki összegyűjt tízet, az ajándékot kap, aki viszont a nyári vakációig összegyújt tizenhatot, az ingyen részt vehet egy egynapos kiránduláson. Mondanunk sem kell, hogy hirtelen öt hét gyermekkel többen is lettünk.

A következő videó nem az operatőr, sem a gyermekek művészi tehetségéről nem szól, de őszinte szívvel dicsérik az Urat. Fogadjátok tőlük szeretettel ezeket a videókat: