“Ezért magam is arra törekszem, hogy mindenkor feddhetetlen lelkiismeretem legyen Isten és az emberek előtt.” (Ap.Csel. 24,16)

Pál apostolt azzal vádolják zsidó honfitársai, hogy népe és a mózesi törvények ellen szól, valamint megszentségtelenítette a templomot azáltal, hogy pogány embert vitt be abba. Koholt vádak ezek mind, egyikük sem áll meg az igazság mérlegén. A vallási vezetők szándéka nem is az, hogy igazság szerint járjanak el. Ők nagyon is jól érzik magukat a bőrükben, önelégültségük nem ismer semmilyen határt. Jézus éppen eme hamis magatartásukra mutatott rá, ezért gyűlölték meg és adták őt halálra. Most pedig ez a Pál éppen a Jézus nevében beszél hozzájuk, ezért az ő “jutalma” sem különbözhet a Mesterétől. Gyűlölet és gyilkos indulat veszi körül.

Mindeközben Pált egyetlen gondolat vezérli, egyvalami foglalkoztatja, hogy mindenkor feddhetetlen lelkiismerete legyen Isten és az emberek előtt. Nem arra törekszik, hogy valamilyen módon kiengesztelje a vallásos vezetők iránta táplált haragját, hogy aztán békén hagyják őt és ezáltal megszűnjön számára az életveszély. Számára nem a külső biztonság megteremtése a fontos, hanem a belső békességé, ám ez feddhetetlen lelkiismeretet kíván.

Milyen szörnyű tud lenni az, amikor megszólal a lelkiismeret és vádolni kezd! Nem minden esetben, de nagyon sokszor az Isten hangja az bennünk. Ha súlyos bűn miatt vádol, az akár végzetes is lehet, ha nem tud szabadulni tőle az ember. Arany János balladáiban ez ragyogóan tettenérhető. V.Lászlóban a király félti hatalmát, ezért Hunyadi Lászlót lefejezteti, Mátyást pedig bebörtönzi. Majd menekülőre fogja, mert mindentől és mindenkitől fél. Hiába tesz meg bizonyos földrajzi távolságot, lelkiismerete folyton a nyomában van. Ágnes asszony sok év után is ott látja a vérfoltot a lepedőn, jóllehet az  már rég megtisztult. Lelkiismerete láttatja vele, tőle nem képes szabadulni. A walesi bárdokban Edward király zsarnoki uralmát gyilkossággal akarja biztosítani, de lelkiismerete őt sem hagyja nyugodni. Ezen szereplők mindegyike megőrül, mert nem talál kiutat a lelkiismeretfurdalásból. Vajon tényleg nincs kiút belőle?

De igen, van. Nem az, hogy elaltatjuk a lelkiismeretünket.Valljuk be őszintén, sokszor ez tűnik a legkézenfekvőbb megoldásnak, és mi is szoktunk vele próbálkozni. Egy darabig működik, úgy látszik minden a legnagyobb rendben van, hogy aztán később, talán évek múltával még nagyobb erővel törjön reánk és teljesen tönkre tegyen. Nem ez a megoldás. A vádoló lelkiismerettől is csak egyedül Jézus Krisztus szabadíthat meg, mert az ő vére megtisztít minket minden bűntől (1Jn. 1,7).

Fontos-e nekünk a tiszta lelkiismeret, ebben gyakoroljuk-e magunkat? Ámen.

Szilágyi Balázs,

Szatmár -Láncos