Imádkozom: legyek vidám

Én Istenem, legyek vidám,

hogy házamat vidítni tudjam.

Mosolyogjak, ha bántanak

és senkire se haragudjam.

 

Arcom ne lássa senkisem

bánkódni gondon és hiányon.

Legyen szelíd vasárnapom,

ha mosolyog a kisleányom.

 

Én Istenem, legyek vidám,

ma minden gondot tűzre vessek.

Nyujtsam ki kincstelen kezem

s szegényen is nagyon szeressek.

 

Tudom, sokat bűvölt a gyász,

a hollós téli bút daloltam.

A bátrakkal hadd mondom el:

panaszkodtam, mert balga voltam.

 

Én Istenem, legyek vidám,

ujjongjon újra puszta lelkem,

mint rég, mikor falum felett

az első forrásvízre leltem.

 

Ködökbe csillanó sugár,

víg fecskeszó bolond viharban,

tudatlan gyermekhang legyek

a jajgató világzavarban.

 

A kertbe ment

Uram, én nem tudom, milyen a kerted,
a virágosod és a pázsitod,
Én nem tudom, virágok ültetését,
ágyásaidban hogy igazítod.

Csak azt tudom, hogy kendőjét levetve
júniusi vasárnap hajnalán,
beteg lábával és beteg szívével
bánatosan kertbe ment anyám.

Uram, tele volt immár félelemmel,
sokszor riasztó árnyék lepte meg,
de szigony-eres, érdes két kezével
még gyomlálgatta volna kertemet.

A kicsi teste csupa nyugtalanság,
s most elgondolni nem tudom, hogy ül.
Virágosodban könyörülj meg rajta,
hogy szegény ne szenvedjen tétlenül.

Mezőiden ne csak virágmagot vess,
virágaid közé vegyíts gyomot,
hogy anyám keze gyomlálhassa kerted,
asphodelosod és liliomod.

 

Karácsony-est

Angyal zenéje, gyertyafény

kincses kezem hogy lett szegény?

Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.

Mi győzött érdességemen?
Mitől csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitől tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?

Szemembe Krisztus-könny szökött?
kinyúló kézzel kérdezem.

Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.

 

VÁNDOR

A nyugtalan patak lelkét szeretted,
suhogó völgyek útjait követted.

Gyönyörködtél gátnál, zuhatagoknál,
de mindig új szépség után futottál.

Mi lenne, hogyha egyszer nem sietnél
s megállnál egy tónál: Genezáretnél?