A minap a városban sétálva, döbbenten vettük észre gyerekeinkkel, hogy az egyik kertben valakik kivágták, kilopták egy hatalmas ezüstfenyő közepét. Nem kell mondanom, szomorú és lehangoló látvány volt! Így az ünnepek táján, egyre inkább ennek a megcsonkított fenyőnek a képe kísért, hiszen ez a mi szép új világunk ugyanígy kilopta a karácsony közepét. A közepe, Jézus Krisztus tűnt el az ünnepből, pont az hiányzik, akinek a születésnapját kellene ünnepelni. Mert Jézus Krisztus a közepe a karácsonynak.
Hadd imádkozzunk azért is ezen az ünnepen testvéreim, h bár a világ szemétre dobta Jézusát, mégis kivághatatlanul itt van Krisztus, s ezen a régi új történeten keresztül, a betlehemi pásztorok történetén keresztül Szentlelke által mindannyiunk életébe elhozza a csodát, karácsony misztériumát.
Kik is voltak ezek a pásztorok? Az izraeli társadalomban a legalacsonyabb osztályt, társadalmi réteget képviselték. Időszakos foglalkozás volt a pásztorkodás, márciustól novemberig tartott, ebből kifolyólag ezek az emberek nem igazán ismerték a jólétet, sem anyagi sem fizikai vonatkozásban. Szabad ég alatt aludtak, hónapokon keresztül le kellett mondaniuk a komfortról, a kényelmes életről. Komoly, embert próbáló munka volt, bátorságot, találékonyságot, kitartást igényelt, állandó készenléti állapotot, h akár vadállatok támadásait kivédhessék, akár rablók, portyázók támadásaival szemben felvehessék a harcot.
Éjjel-nappal kemény legény módjára kellett helytállniuk, ezért nem tehettek eleget a napi háromszori áhítatnak, ami elő volt írva az izraeliták számára. Nem tehettek eleget az aprólékos étkezési szabályoknak sem, például a kézmosás szertartásainak, egyszerűen a munkájuk nem engedte meg. Ezért ha eljutottak Jeruzsálembe, a Nagytemplomba, akkor csak a külső udvarig mehettek, mert tisztátalanoknak számítottak.
Van-e mindennek üzenete? Van! Nincs olyan osztály, olyan népréteg, aki azt mondhatná az első karácsony óta, h hozzá nem szól az Isten! Mert tetszett az Istennek, hogy a jó öröm hirdetése az akkori nép legmegvetettebb, leglenézettebb osztályához szóljon először. Az első karácsony óta senkinek sem szabad úgy éreznie, h én elveszett vagyok, h senki ember vagyok, hogy kerülök én ide vagy oda, vagy akár a gyülekezetbe, Isten népe közé? Hallatlan mély üzenetet kaptunk a pásztorok által, hiszen rajtuk keresztül láthatjuk, h milyen tágra nyitja Isten szívét, milyen mélyre nyúl le, mindegyikünkért. Tehát a pásztorok voltak az első hallgatói a karácsonyi örömhírnek, s az angyalok karácsonyi énekének.
Mit csináltak a pásztorok azzal az evangéliummal, örömhírrel, amit karácsonykor hallottak? a. Az első ez az egyszerű tény volt: hallották az örömhírt. Megjelenik az angyal, majd angyalok sokasága és ők értik, hogy mit mond, mit üzen nekik az Isten. Nem tudom, ha elgondolkoztatok-e valaha azon, h mekkora nagy csoda, h Isten szóba áll velünk, lehetővé teszi, h felfoghassuk gondolatait. Úgy készülés közben döbbentem én is rá, h mindaz, ami szép és jó az életemben, azt Isten mind az ő igéjével végezte el életemben. Igeolvasás vagy igehallgatás közben értettem meg, mi a célja velem, s indított el a lelkészi pályán. Igéjével erősített meg, és burkolt be valahányszor emberileg mélyen voltam, igéje volt az, ami útmutatással szolgált valahányszor útkereszteződéshez jutottam, s igéje volt az, ami sokszor szavakkal nem leírható örömöt, boldogságot hozott az életembe.
Ezek a marcona emberek valami nagyon egyszerű dologra tanítanak bennünket testvéreim: figyelni, hallgatni. Ebben a fényektől vakító és hangoktól dübörgő világunkban újra el kellene sajátítani az odahallgatás, odafigyelés művészetét. Megtanulni teljes valónkkal jelen lenni, szívünkkel, lelkünkkel, fülünkkel. Hallani, amit a másik mond, érteni és megérteni, amit elmesélni próbál. Jelen lenni a társas kapcsolatainkban. De nem csak egymásra, hanem az Istenre is olyan jó lenne odafigyelni, hallani, érteni a prédikált igét. Felismerni jeleit, ujjnyomát, lábnyomát a magunk életében.
b. A második lépés, amit megtettek azon nyomban, halogatás nélkül: sietve elindulnak Betlehembe. Miért? Így fogalmaz alapigénk: „menjünk el, h…nézzük meg”. Mert karácsonykor nemcsak hallanivaló, hanem látnivaló is van. Sokan mondhatjátok, h talán 2000 évvel ezelőtt volt mit és kit megnézni a bölcsőben, de ma? Ma már csak legfeljebb emlékezhetünk minderre!
Ahhoz, h látni tudjunk, s ne csak egy megüresedett szokással legyen dolgunk, ahhoz azt kell kérnünk nekünk is, amit Pál kért az efézusiak számára: „nyissa meg szívetek szemét”. Csak ilyen nyitott szemű szívvel képes az ember újból, ismételten vagy éppen életében először átélni a karácsony csodáját, h közel van, velünk van az Isten, bennünk születik meg az Isten.
c. A harmadik mozzanat: a történet elején az angyalok voltak azok, aki hírül hozták az Üdvözítő születését, most pedig a jászol, az Istenfiú körül ezekben a szűkszavú, marcona pásztorokban különös változás megy végbe, bizonyos értelemben ők maguk válnak angyalokká, Isten küldötteivé, mert továbbadják, tovább mondják Isten üzenetét. Nem tesznek semmi különöset, egyszerűen megismétlik az angyalok híradását, s miközben beszámolnak a látottakról és hallottakról, maguk is megerősödnek abban, hogy mindez igaz.
Olyan sokat elárul az utolsó mondat: „a pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik”. Mennek vissza oda, ahonnan jöttek. A sötét éjszakába, a hidegbe, a szürke hétköznapokba, de egészen más szívvel. Odafelé nem magasztalták és dicsőítették az Urat, közben azonban meggyőződésre jutottak. A körülmények a régiek, de ők más emberekké váltak.
Hazamegyünk mi is innen, aztán gyorsan elmúlnak az ünnepnapok, s marad minden ugyanolyan, mint eddig volt. Ez az ige azt kérdezi tőlünk, nem akarunk-e megváltozni? Nem szeretnénk-e, h a mi szívünk is megteljen Isten-dicsérettel és magasztalással. Ezek a pásztorok feladatot kaptak s betöltésében magukra találtak. Minden ember erre vágyik, h a helyén legyen, h valami szép és fontos feladatot végezhessen, h lássa, hasznos másoknak, h távlata legyen, h boldog ember legyen. Ezek a pásztorok a visszafelé vezető úton boldogokká lettek. Hadd induljunk el mi is ezen az úton 2018 karácsony havában.

Szeretettel, Kovács Zsuzsánna Tünde, lkp.