Alapige: ApCsel 13,1-12

Isten Szentlelkének vezető ereje hatalmas. Életemben ezt már rengetegszer megtapasztaltam, de megtapasztaltam ezt akkor is, amikor a mai ünnepi istentiszteletre kerestem alapigét. Az Úr akarata által jutottam el ehhez az igéhez.

1. És akkor máris megfogalmaznám a mai alapigénk első üzenetét, mely bennem így fogalmazódott meg, hogy életünk nem véletlenül alakul, hanem a Szentlélek által történik minden. Részleteibe menően nem is tudjuk egy istentiszteleten megemlíteni, hogy mennyi mindent is jelent ez, csak néhány gondolatra próbáljunk meg most odafigyelni. Minden bizonnyal, hogy már említettem a gyülekezetnek, hogy számomra különösen két ünnepei igehirdetésre nehéz felkészülni: az egyik március 15-e, a másik pedig a reformáció ünnepe. Bibliaolvasásom alkalmával találkoztam újra ezzel az igével, és azért is örülök neki, mert újra ráeszmélhettem arra, hogy ettől a fejezettől kezdve az Apostolok Cselekedeteinek a könyvében valami új kezdődik el: Isten elérkezetnek látta azt a pillanatot, hogy Pált elindítsa, és ezzel megkezdje a térítő útjainak a sorát.

Egyfelől bennem az fogalmazódott meg, hogy az Antiókhiában lévő prófétákban és tanítókban nem fogalmazódott meg az a kérdés, hogy vajon tényleg ezt akarja Isten? Tudniillik azt, hogy Pálra bízza ezt a nehéz, de ugyanakkor szép szolgálatot, hogy távolabbi vidékekre is elvigye Krisztus evangéliumát. Mert ő nem mindig Pál volt. Volt egy előző „élete”, amikor éppen ő szorgalmazta és tett meg mindent azért, hogy Jézus követői kevesebben legyenek, féljenek. Tényleg Pál lenne erre a legalkalmasabb személy? Senki nem vonta kétsége a Szentlélek szándékát. Pált és Barnabást választotta ki, hogy Antiókhiából, Szeleucziába, Ciprusba, Salamisba, majd Páfusig elvigyék az örök életről szóló drága örömhírt. És ez olyan szép emberei cselekedet. Mert ebben benne van az, hogy elfogadom Isten döntését, bármi is legyen az. Nem ellenkezem, nem bújok ki a felelősség alól, hanem akarata előtt fejet hajtok. Jó lenne, ha a mai ember ezt megtanulná.

De nemcsak ott kezdődött el valami új, hanem 1517 október 31-én is a Szentlélek ereje és irányítása által kezdett kibontakozni valami új dolog az anyaszentegyház életében. A Szentlélek akkor is kiválasztott sokakat, gondolhatunk Kálvinra, Lutherre, Melanchtonra, Zwinglire. A több millió ember közül a Szentlélek őket választotta ki. Nem teszi fel talán senki a kérdést, hogy miért épp reájuk esett a választás? – elfogadjuk, és látjuk azt, hogy életükkel, munkásságukkal, kitartásukkal, Istenben való rendíthetetlen hitükkel, az addigitól megszokott tételek helyett, valami mást, valami újat kezdtek el tanítani, és ezt tették úgy, hogy az evangélium tisztaságát, igazságát szolgálták. Igaz, hogy sokan fellázadtak, vagy életükre törtek, de mindannyian tudták azt, hogy Isten elérkezetnek látta annak az idejét, hogy Krisztus Anyaszentegyházát megreformálják, és visszatérítsék a gondolkozást, a szolgálatot a helyes mederbe.

Egyáltalán nem szabad bennünk az a gondolat megfogalmazódjon, hogy ez énvelem kizárt, hogy megtörténjen. Vagyis, nem szabad arra gondoljuk, bármilyen próba is adassák számunkra, hogy az életünk csak úgy sodródik az árral, a hullámok ide oda csapkodnak bennünket és minden, ami jelen van, vagy volt a múltban velünk az a véletlen szüleménye. Nem! Ez nem így van! Amit át kellett élnünk, és biztos, hogy voltak nehéz pillanatok is, de ott voltak az örömteljes percek is a múltunkban, és amit átélünk most az az Isten Szentlelke által történt velünk. Vajon gondolkoztunk-e már azon, hogy miért pont ebbe a családba helyezett el engem az Úr Isten? Miért volt könnyű, vagy nehéz gyermekkorom? Miért pont az a valaki lett a hitvesem, aki annyi örömöt és talán néha csalódást okozott nekem? Miért így keresem a mindennapi betevőt? Miért pont ezekkel a gyermekekkel áldott meg az Úr? És sorolhatnám tovább a kérdéseket. Isten akarta így: meg sem születünk és máris tudja, hogy kinek milyen irányba halad az élete.

Tudjátok, amikor ezeket a kérdéseket megfogalmaztam és leírtam, akkor bennem az az érzés kezdett el megerősödni, hogy itt van most újra annak az ideje, hogy hálát adjak Istenemnek, hogy Szentlelke által így alakította életemet, és annak történéseit. Igaz, hogy nem volt könnyű lelkészgyermeknek lenni, de így közelebb kerülhettem Istenhez, mint talán más gyermekek. És végtelen öröm és hála van bennem, hogy a lelkészi szolgálatra vezetett az Úr, annak ellenére, hogy nagyon sok gombócot kell lenyelni. És hálás vagyok a felségemért, aki szeret, annak ellenére, hogy… ilyen és ilyen hibáim vannak. És köszönöm az Úrnak azt, hogy két ilyen eleven fiúgyermekkel ajándékozott meg. Nem a véletlen műve ez, hanem Isten akaratából lett ez velem.

De máris egyes számból javítok többes számra és azt mondanom, hogy a ti életeteket is az Úr alakította ilyennek. Mindenki más életet szokott elképzelni magának, de ezt nem szabad sohasem felhánytorgatni Istennek, hogy miért pont ilyet, miért nem mást, hanem mindenek előtt tegyük fel azt a kérdést, megérdemeltem volna-e, méltó lettem volna-e arra az életre?

Életünk nem véletlenül alakul, hanem a Szentlélek által történik minden, erről hallottunk első üzenetként.

2. Isten kiválasztotta Barnabást és Pált a missziós szolgálatra és el is indította őket. Ezzel kapcsolatban pedig megint csak egy nagyon szép dologra szeretném a figyelmeteket felhívni, vagy éppenséggel sokakban ezt megerősíteni. Isten kiválaszt, megbíz, és küld. De a küldést megelőzi valami lényeges dolog: böjtöltek és kezeiket rájuk tették, vagyis megáldották őket, és csak azután bocsátották útra Pálékat.

Vagy gondoljunk Ábrahámra. Megszólította Isten, és azt mondta neki, hogy hagyd el a szülőföldedet és menj el arra a földre, amelyet én adok neked. Nem lehetett könnyű dönteni, de mielőtt útra indult volna Ábrahám Isten szövetségre lépet vele, és azt ígérte neki, hogy naggyá teszi. És ezt a szövetséget megújította Izsákkal, meg Jákobbal is. Megáldotta őket, és útra indította mindannyiukat.

És ha az Újszövetségből is szeretnék egy példát hallani, akkor azt a történetet említeném meg, amikor Keresztelő János a Jordán vizében megkeresztelte Jézust. Miután feljött a vízből, megnyílt az ég, és egy galamb formájában szállt rá a Szentlélek, és Isten ezt mondta: Ez az én szerelmes Fiam, Őt hallgassátok. És innentől kezdődik el Krisztus földi munkássága. Egyszer áldást kap a mennyei Atyától, majd elindul és Isten tervét, akaratát végig viszi.

Amennyiben ezt a gondolatot a reformáció kiemelkedő személyeire próbálnám meg érvényesíteni, akkor azt elmondanám, hogy nem tudom pontosan, hogy Kálvin, vagy Luther mellett lettek volna-e olyan személyek, akik megáldották volna őket, és azt mondták volna nekik, hogy menjetek el és ezt és ezt hangsúlyozzátok ki Isten akaratával kapcsolatban, de abban bizonyos vagyok, hogy őket is a Szentlélek választotta ki, és mielőtt elindította volna őket, akkor részesültek Isten jóváhagyásával. Mert ha nem ez történt volna, akkor még a kezdet kezdetén elnémították volna őket, de nem, nem ez történt, mert Istennek szándéka volt velük.

Lehet, hogy sokaknak ez nem mond semmit, vagyis az, hogy egyszer megáldom a szerzettemet és utána indítom el, de számomra ez nagyon sokat jelentett és jelent a mai napig is. Vissza emlékezve gyermek éveimre, szüleim az iskolába, vagy a kirándulásokra mindig úgy indítottak el, hogy vigyázz magadra és rendesen viselkedj. És tudtam azt is, hogy míg én oda vagyok, és lehet, hogy néhány óráról van csak szó, de ők akkor is imádkoztak azért, hogy ne történjen velem semmi. Sőt ez a fajta útra bocsátás még akkor sem szűnt meg, amikor már külön családként itt Homokon éltünk. Voltak az életünkben fontosabb események és ők mindig egy bibliai igével bátorítottak, vagy áldottak meg. Vagy ott van a feleségem útra bocsátása is. Amikor időd engedi hívj fel, hogy lássam, hogy mi van veled. Vagy lassan vezess, és légy figyelmes. Vagy amikor egy nagyobb kivizsgálásra kellett mennem két éve, akkor szorult torokkal, és könnyes szemekkel engedett útra. Ne haragudjatok, hogy ennyi sok példát hozok a magam életéből ezen az istentiszteleten, de számomra annyira jó érzés az, és köszönöm Istennek hogy ilyen formában is áldásával részesített, hogy tudom, hogy vannak ilyen személyek körülöttem, akik így indítanak el bizonyos életutakra.

Úgy gondolom kedves testvéreim, hogy a földkerekség minden emberének van legalább két, ilyen út, vagy utak előtti áldást kívánó, osztogató valakije. Egyfelől ott van, vagy ott volt mindenki édesanya. Akinek tekintete, jókívánsága, áldása végig kísérte életutunkat. Másfelől pedig ott van az Úr. Olyan szép a káténak az egyik kérdés-felelete: Meg kell e keresztelni a kisgyermeket? Meg, mert miután ők is Isten anyaszentegyházához tartoznak mint a felnőttek…, és hogy ezt az anyaszentegyházat ne csak szám szerint, hanem lélek szerint is gyarapítsák az Isten áldásával indulnak el, azokra az évekre, vagy évtizedekre, amennyit számura az Úr Isten megszabott.

Pálék így indulnak el téríteni: megelőzte indulásukat a böjtölés és a kézrátétel. Sok városba és tartományba sikerült elvinni az örök életről szóló evangéliumot. De ha Isten indítása nélkül indultak volna el, akkor az történt volna meg, hogy lesz ami lesz. Vagy sikerül, vagy nem. És itt ezzel kapcsolatban nagyon röviden arra szeretnék kitérni, hogy talán ezért van olyan sok tönkrement házasság, tönkrement élet, vagy vállalkozás, mert egyfelől nem kérdeztük meg az Úr véleményét arról a bizonyos dologról, másfelől, ha Ő nem látta azt kedvesnek, akkor áldását sem adta rá. Erre is próbáljunk meg figyelni az esetleges kudarcaink alatt.

Isten kiválaszt, megbíz, megáld és utána küld. Ez mindig a sorrend. Ha felborulna a sorrend, vagy kimarad az egyik isteni cselekedet beteljesülése, akkor ott nem lesz siker, nem lesz öröm. De ha megvárjuk, hogy fokozatosan minden megkapjunk, akkor az Úrban való örömünk minden bizonnyal nagy lesz.

3. Végezetül pedig erről a sikeres munkáról halljunk néhány szót. Pálék elindulnak és eljutnak Páfusig. Ott találkoznak Barjézussal, aki egy hamis próféta volt. És amikor ez a Barjézus hallotta őket prédikálni és ott volt Sergius Paulus tiszttartó, akkor ennek az embernek a hitét el akarta irányítani Istenről.

Bizonyára velünk is megtörtént már az többször, hogy bizonyos helyzetek és körülmények annyira tudnak bennünk sokkolni, vagy meglepni, hogy nem tudunk válaszolni és csak utána eszmélünk rá arra, hogy mit is kellett volna mondani. Ezt szoktunk ilyen helyzetekben mondani, hogy azt kellett volna mondjam neki, hogy… És akkor ezek után bosszankodunk, hogy vajon most a másik ember, vagy netalán, ha többen voltak ott abban a közösségben, akkor ezek az emberek milyen véleményt alkothattak rólam, hogy nem tudom megvédeni magam, nem reagál kellő időben.

Úgy gondolom, hogy az az ember, mint amilyen helyzetben Pál is volt, vagyis, ha Isten áldásával indultak el, akkor tudni fogjuk, hogy mikor mit kell mondani. Pál meg is szólal, elmondja, hogy gonosz lélek irányítja, majd Isten hatalma által megvakította.

És csak ismételni tudom magam: ha nem Isten Szentlelke vezeti őket, akkor nem lett volna erre képes. És azzal, hogy nagyon hamar felismerte, hogy Isten ellen tör valaki, és ezt nem szabad hagyni, azt is eléri, hogy ez a tiszttartó csodálkozzon, és megerősödjön, abban hogy az Úrnak hatalmas ereje van.

Ezt a hitet akarták az apostolok, a reformátorok, a hitvalló őseink, lelkészeink, szüleink is bennünk megerősíteni, és ezt akarta a mai ünnepnapon Isten Szentlelke is. Ámen