…harcolának a Filiszteusok ellen, annyira, hogy elfárada.” 2Sám. 21,15/b

Kis idő leforgása alatt Dávidnak többször is hadi rendbe kellett álljon a filiszteusokkal szembe. Egyik csata követte a másikat. És egy ilyen helyzet fokozatosan kimeríti a tartalékokat, mind testi (anyagi), mind pedig lelki téren. Bizonytalanságban és rettegésben nem könnyű élni: mikor jön már megint az ellenfél? Mikor támadnak? Mi lesz velünk holnap vagy holnap után? Nagyon nehéz lehet azon ukrán testvéreinknek is a helyzete, akik most ebben a bizonytalanságban élnek: hogyan tovább? De Isten minden kiélezett helyzetben megadja a megoldás, a szabadítást. Azok kik háborút viselnek, vagy lelki tusakodásban van részük, és az erejük már kezd lankadni, azok, bátran hívják segítségül Istent!

Nem lehetett könnyű a 15. versben említett filiszteusi csata, mert azt írja a Szentíró, hogy Dávid elfáradt. És egyfelől ez mutat arra, hogy ő a népnek nem egy olyan királya volt, aki azt mondta, hogy “előre”, hanem azt, hogy “utánam.” Nem a távolból figyelte az ütközetet, hanem ő is a kezében karddal, lándzsával küzdött. Ő vezette a népet, ha veszedelembe, akkor abba, ha győzelembe, akkor meg abba. Annyira szép lenne ezt világunkban is felfedezni, hogy vezetőink, befolyásos emberek ilyen áldozatot hozzanak a népért, hogy ne csak bársonyszékeikből irányítsanak, oldják meg a szegények, elesettek ügyét, hanem jó példával járnak elől. Jézus azt mondja: aki engem követ. Aki utánam jön. Ő megy elől, nekünk követnünk kell. És amikor veszedelmes szakaszra jutunk, akkor megjárja helyettünk a poklokat, a szenvedést, hogy az övéinek ezt ne kelljen megtapasztalni. Ilyen mennyei királyunk van nekünk.

Másfelől az az ember, aki elfárad, az bízhat abba (főleg, ha ilyen “elöljáró” vezető, szülő, gyermek, vagy legyen az munkás), hogy lesz aki a segítségére fog sietni. Dávid esetében is ez történt: Abisai legyőzte az óriás filiszteust. Adjunk mi is hálát Istennek azért, hogy nekünk is vannak ilyen segítségünkre siető emberek, s kérjük Őt arra, hogy bennünket is tegyen ilyenekké, akik az elfáradtak, megkeseredettek, bizonytalanságban és rettegésben lévők számára segítséget tudunk nyújtani. Ámen

Kovács Mátyás Péter, Sándorhomok