Decemberben minden rendes gyermek a Mikulástól ajándékot szokott kapni. Az ajándékozás megtörténik odahaza a családban, nagy izgalmak közepette, de gyülekezetünkben immáron hagyománnyá vált az, hogy a vallásórás gyermekeket nem nagy, hanem egy kis jelképes ajándékkal évről évre megajándékozzuk. Ebben az évben nem tárgyat, nem édességet, hanem élményt kaptak. Szilágyi Noémi óvónőnek köszönhetően időben be tudtuk szerezni a Kaláka együttes advent-karácsonyváró koncertjére a jegyeket. Volt olyan gyermek, aki nem is tudta mi az a Kaláka. Volt olyan is, aki sohasem járt koncerten. Öröm volt látni, nekünk felnőtteknek, hogy ilyen élményt kínálhattunk fel számukra. De az édesség sem maradt el, mert a koncert végeztével a Mikulás is megérkezett és mézes süteményt osztogatott a gyerekseregnek. A kisebbik fiam belépve a házba, édesanyjának így számolt be az élményéről: anya olyan jó volt élőben látni a „Kanálka” együttest.

Istennek adunk hálát az áldott délutánért, és mondunkköszönetet gyülekezetünk presbitériumának az anyagi támogatásért, Sulyok Mátyáspresbiterünknek a kíséretért, illetve Fülöp József főgondnokunknak a gyermekekszállításáért.