„De Haggeus próféta és Zakariás próféta, Iddó fia, prófétált a Júdában és Jeruzsálemben levő zsidóknak, Izráel Istene nevében, aki fölöttük volt… De a zsidók vénein rajta volt Istenük szeme, ezért nem akadályozták őket” (Ezsd 5,1-5)

Vajon mi vezet vagy gátol bennünket az építkezésben? Sok ember, gyülekezeti tag egyéni kérdése ez, de ugyanakkor sok közösség, gyülekezet is felteszi magában, amikor építkezni kezd, vagy épp megakad egy projekt: mi történt?

A történelem újra mesterünk, hisz a Babilonból hazatért zsidóság története megmutatja: sok ezer éve is csak úgy folyt az építkezés, mint ma. Emberek adták a parancsot, a támogatást, emberek voltak, akik megakasztották a megvalósítást, emberek voltak, akik mégis folytatták.

Emberek. Csak emberek? És akkor, hol a zsoltáros drága megállapítása: „Ha az Úr nem építi a házat…”? Ott van az igében. De nem szabad csak emberként, mint Izráel ellenségei, egy-egy építkezést – anyagit vagy lelkit – szemlélnünk. Nem csak az ember épít. Az ellenség csak ennyit látott. Csak ennyit tudott megakadályozni. Csak az emberek elé tudott gáncsot vetni.

De a hatalmas Istent nem tudta leállítani akarata véghezvitelében. Mert az ÚR szólt, és Haggeusnak, meg Zakariásnak ennyi volt a dolga: tartsák a lelket, biztosítsák a pszichológiai hátteret a hazatérteknek. És ott volt maga Isten is: rajta volt a szeme népe vénein. Az a szem, amelyre azt mondja János: „olyan, mint a tűzláng”. Ezzel őriz, melegít és világít ebben, a sokszor akadályokat elénk gördítő világban.

Varga Botond,

Szalárd